Tavaly szeptemberben mutatta be a celldömölki Soltis Lajos Színház a Tótferit. Kárpáti Péter népi világvége-látomásra épülő történetéből a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős, zenés színházi rendező szakos hallgatója, Szokol Judit rendezett előadást. A produkció április elején Budapesten is bemutatkozott a MU Színházban, és Ascher Tamástól kezdve Novák Eszteren át magáig az íróig sokan voltak kíváncsiak a fiatal alkotó munkájára. Hamar kiderült, miért a roppant népszerűség és telt ház, ugyanis elsöprő lendületű, szórakoztató előadás született a celldömölki színházban.

Jelenet a Tótferi című előadásból (fotó: Benkő Sándor)

Tótferi egy népi hős, szegény szülők egyszerű fia, aki képes a világot kifordítani a négy sarkából. Kárpáti Péter másik nagy alakjához, Pájinkás Jánoshoz hasonlóan, neki is halálos a tempója és mindketten megmentik az emberiséget a pusztulástól, csak míg János tettéért elnyeri a jutalmát, Tótferinek annyi sem adatik meg, hogy arra a világra szülessen, amely neki köszönhetően maradt fenn. A Tótferi egyfajta születéstörténet, küzdelem az életért, és ahogy a színlap találóan megfogalmazza, „lázálomszerű rohanás a gyermeki képzeletben”. Tényleg olyan, mint egy népmese, szórakoztat és tanít, és bár pozitív a végkicsengése, ott van benne, ahogy az életben is minden jóban, az a kis keserűség.

Jelenet a Tótferi című előadásból (fotó: Benkő Sándor)

A Pájinkás Jánost és a Tótferit, akárcsak a Herner Ferike faterját és a Gézagyereket, nyugodtan nevezhetjük párdarabnak. Habár előbbi kettő szereplői lehet, hogy nem is ismerik egymást, ahhoz viszont kétség sem fér, hogy egy világ szülöttei, ugyanazt a levegőt szívják és ugyanaz a céljuk: az életben maradás. Kárpáti Péter olyan vastagon fogó tollal vetette papírra ezeknek az embereknek a jellemrajzát, hogy bárki és bármikor rendez a darabjaiból előadást, stílusára mindig ráismerni. A szereplői ugyanis a legnagyobb baj ellenére végig optimisták, és a jajveszékelés közepette is kihallani szavaik közül az életigenlést.

Jelenet a Tótferi című előadásból (fotó: Benkő Sándor)

Szokol Judit rendezésében a Tótferi egy rendkívül szellemes előadás lett, remek érzékkel „használta” a kórust, akik hol csak az alapzajt teremtették meg, hol zenéltek, hol pedig maguk is az előadás szereplőivé váltak, mint kampóra akasztott sertések. A Tótferi egy percre sem hagyta leülni a nézőt, mindig történt valami, és általában hirtelen, a semmiből, ezzel folyamatosan fenntartották az éberségünket, és a végén már vártuk is, mikor és honnan fog érkezni a következő izgalmas, meglepő fordulat. A közönség felé kirepülő labdára viszont kevesen számítottak. A díszlet egészen parádés, annak ellenére, hogy pici, a színészek mégis könnyen el tudják hitetni velünk, hogy egy tágas, nagy tér, aminek minden szegletét bejátsszák.

Kevés jobb érzés van, mint mikor a színházban kicsit magunkon is tudunk nevetni, és a Tótferi megadja ezt az élményt.

Kiemelt kép: Jelenet a Tótferi című előadásból (fotó: Facebook)