„Történelmi örökségünk nem a megosztottság, hanem az egység” – Kritika a Hét vezér musicalről

Még 2020 legelső hónapjában látott napvilágot a hír, hogy a budai Várban elveszettnek hitt leletekre bukkantak a szakemberek. A kidolgozási sajátosságaik alapján eredetiként azonosított szobrok a II. világháborúban megsérültek, és ezután kerülhettek le a Dísz tér 2. szám alatti épület pincéjébe. Bár mindkét ott megtalált szobor feje és karja hiányzott, a lábaknál azonban az „Álmos” és „Előd” felirat világosan látszott. A hét vezér közül kettőnek emléket állító, egyenként mintegy kétméteres képzőművészeti alkotások eredetileg a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, és nem csupán a történelmi alakokat kifaragó Mikula Ferencnek szolgáltattak annak idején témát, azok a későbbiekben az öt további törzsfővel kiegészülve számos hazai filmrendezőt szintén megihlettek, és nyújtottak számukra egyfajta sémát.

Koltay Gábornak a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából elkészített moziját egy világhálón is dokumentált történészi vélemény szerint a magyar hagyomány és a korabeli források kiegyensúlyozott használata jellemezte, ám a filmes szakembereket nem mindig ugyanerre a szemléletmódra való törekvés vezette. A Szőke András-féle Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele, illetve Herendi Gábor nevéhez köthető Magyar vándor már humorba ágyazva tálalta az egészet, a színházi produkciók viszont nagyon sokáig nem voltak ebben a témában ennyire megengedőek. A Honfoglalás színpadi verziója, vagy Barcsik Valéria és Márkos Attila 2015-ben bemutatott, A hét vezér című rockoperája egyaránt a teljes komolyság talaján fogant, és mindent a lehetőségekhez képest a legmonumentálisabban hozott, ennélfogva inkább a magyarságtudat historikus erősítésére alapozott.

Amikor a hét vezér történetét a színészként is aktív Gábor Markó egy másik, az előzőektől eltérő jellegű előadást létrehozva elővette, és a keze nyomán létrejövő darab szerkezetét, valamint az egyes jeleneteket Pányik Tamás rendező segítségével kidolgozta, sőt, a produkció teljes zenei világát is megalkotta, akkor képletesen szólva egyfajta mindenre figyelmet fordító karmestere lett a musicalnek, amelyet Cseh Dávid Péter dalszövegei tarkítottak. Külföldön hatalmas divatja van az olyan zenés daraboknak, ahol a kiválasztott történelmi korszak dramatizált eseményeit a szereplők mai ízű poénjaival, kiszólásaival, szándékosan elemelt, korszakidegen zenei megoldásaival dúsítja a rendezés, a nézők, illetve a játszók közötti „negyedik fal” maximális lebontásával érve el végül hatásbéli eredményt. Ugyanezen a nyomvonalon halad a Gábor Markó tollából származó, és az Art-Színtérben február 7-én bemutatott Hét vezér.

A játéktér és a széksorok egymáshoz való közelsége teljes mértékben kedvez ennek az elgondolásnak, egyezménynek. Törőcsik Mari annak idején kétféle művésztípusról beszélt: játszó és alakító színészt különböztetett meg, és azt mondta róluk, hogy a játszó színész imitál egy helyzetet, az alakító pedig létezik a színpadi közegben. Az Álmost megformáló Pásztor Ádám egyértelműen ez az utóbbi karakter, aki már az előadás kezdete előtt, a nézői beengedés pillanatában bent van a színpadi részben, meg is van ennek a dramaturgiai oka és miértje. Egy lepel előtt térdel, és bár nem tudni még, hogy mi lesz a funkciója a kelléknek, meg egyáltalán az ő szerep szerinti jelenlétének, de egy bizonyos: annak ellenére, hogy a közönség éppen annyira nyüzsög körülötte, mint amennyire egy ülőhely-elfoglalási helyzetben ez természetes lehet, az egész kiállásával tétességet közvetít csendes és megtörhetetlen rendületlenséggel.

Pásztor Ádám alapvetően bizalmat gerjeszt, és egyfajta tisztaságot is képvisel az egyéni megjelenésében, de különös érzéke van ahhoz, hogy rögtön átkapcsoljon, és azonnal tétet mutasson az aktuális szerepében. Álmos afféle újító, aki a Kárpát-medencében való letelepedést szorgalmazza, és bár a darab humora megkérdőjelezhetetlen, a színész a saját, belülről építkező játékstílusát érvényesíti itt is, hozva a történet érzelmi, patetikus magját, szinte afféle lírai hős pozícióban, és a dramaturgia szellemesen rá is játszik erre a sajátosságra. Metaszínházi fricskázásnak veti ugyanis alá az ő Álmosát a forgatókönyvben foglaltaknak megfelelően, felszólítva az általa életre keltett figurát, hogy hagyja a pátoszt, és inkább beszéljen világosan és érthetően.

Ennek a közérthetőségnek a legfőbb nagykövete egyébként az Emesét, Álmos édesanyját játszó Becz Bernadett, aki úgy közöl a nézőkkel történelmi érdekességeket és pontosításra vagy tisztázásra váró tényeket, hogy a színpadi játékot időről időre csettintéssel állítja meg. Azonban az ő szerepkaraktere is megkapja a maga froclizását, amikor a történelmi figuraként viselt neve képzettársítás segítségével egy kultikus reklámszövegből kivált szállóigét idéz meg, amit a közönség a mai korból, a kollektív médiamemóriából ismer. A színésznő a darabban egyébként megannyi férfialak között egyfajta entertrainer feladatot lát el, és nemcsak női energiát hoz az előadásba, hanem aktív és passzív jelenlétet felváltva tanúsít a játékidő alatt úgy, hogy mindkét színpadi létállapotában képes önmagán tartani a figyelmet, ráadásul neki jutnak a legnehezebben interpretálható énekszámok is az egyes jelenetekben.

A Hét vezér musical hét különböző habitusú és érdekeltségű férfialak hozzáállásbéli ütköztetésén, majd feltétlen együtt hatásán keresztül beszéli el a honfoglalást megelőző történéseket, megmutatva, hogy mi is egy közösség végső összetartásának historikus következménye. A Pál utcai fiúk musicalváltozatában, amelyben egyébként eddigi pályafutásuk során több “hétvezéres” színész is már szerepelt, hasonló dinamika jelenik meg, ott szintén egy közös ügyért fognak össze a fiúkarakterek, és ott is mindenki a saját jellegzetes tulajdonságának fényében alakítja a történetet. A Kőműves Kelemen rockballada hősei ugyancsak egy probléma orvoslása érdekében hoznak döntést, és alkati szinten mutatják meg a dologhoz való hozzáállásukat, érintettségüket.

A Hét vezér című darab létrejöttében oroszlánrészt vállaló Gábor Markó színészi feladatot is teljesít. Előd figurájának jelmezébe bújva az ősmagyarok addigi életmódjának elkötelezett híve és szószólója, aki Álmosnak egyfajta motivációbéli ellenpólusa. Gábor Markó az a fajta színész, aki első blikkre inkább kölykösnek hat, de ezt az ismérvét szükség szerint bármikor maga mögött hagyja, egy nagyon stabil és erőt sugárzó színpadi jelenlétet felmutatva. Egyébként is rengeteg ambíció, tudatosság, ötlet és alkotókészség munkál benne, és a teljes személyiségén átüt ez a fajta pozitív előjelű zsizsgés, amire most éppen a Hét vezér megírása, valamint a hozzá csatolt zenék megkomponálása volt a bizonyíték, mindehhez pedig pontosan az őáltala felmutatott intenzív belső hajtóerőre volt szükség.

Töhötöm szerepében Szántó Balázs egy lazább figurát ad, de a Rémségek kicsiny boltjában például a teljes játékidő alatt éppen hét karaktert jelenít meg, ennélfogva vicceskedve azt is lehetne mondani, hogy talán a mostani a musicalben megtalálható, pontosan ugyanennyi létszámban jelen lévő férfiszereppel is elbírna, ha másért nem, akkor azért, mert van a személyes kisugárzásában valami enyhe clown-szerűség, ami kedvez az olyan lehetőségeknek, ahol a színész egymástól jól megkülönböztethető karaktereket gyors egymásutánban váltogat. Az Ond, illetve más játszási napokon Kond szerepében közönség elé álló Maczky-Kő Bálint is bármikor hatalmas természetességgel tudja idézőjelbe tenni szerep szerinti önmagát, ami hatalmas fór egy színésznél, ezt ugyanis nem lehet megtanulni, ez inkább alkati sajátosság.

Van a musicalben egy jelenet, amikor a díszletelemül szolgáló farönkökre egy másikat fektetetten helyeznek fel, majd azokat letakarják, stilizált lovakat hozva létre, amiken a színészek eltúlzott lovaglómozgást imitálnak rezzenéstelen mimikával. A jelölőgesztus túlhangsúlyozása a Monty Python Gyalog galoppjának hangulatát idézi meg, ahol a lódobogást összeütött kókuszdióval imitálták, mert az ottani karaktereknek sem jutott igazi paripa, és ők is halálos komolysággal mímelték a lovaglást az erre vonatkozó helyzetekben. A Hét vezérben a test szintén megcsinálja a hiányzó realitást, az előbb említett Maczky-Kő Bálint pedig rögtön belakja a jelenet humorát. Az Ond szerepében megjelenő Z. Kovács Gábor viszont inkább a Pásztor Ádám-féle drámaiság-felvillantó művészalkathoz áll közel akkor is, ha ezt nem aknázhatja ki teljes mértékben a ebben a musicalben.

Hajós Szilárd (Huba) markáns figuramegjelenítést alkalmaz, és figyelmet kér magának valamennyi jelenetben anélkül, hogy ezt tudatosan tenné, Nagy Péter János (Tas) mozgásán pedig meglátszik a néptáncos előképzettség. Hogyha már a a táncművészetről szó esett, itt kell megjegyezni, hogy a Hét vezér esetében  a koreográfia visszatükrözi a darab fiatalos, kikacsintó, könnyednek ható szemléletét. Kováts Gergely Csanádnak a táncos mozgásformái jellemzően azokat a hagyományokat követik, amik egy másik megfogalmazásban a már hivatkozott Pál utcai fiúkban, illetve Kőműves Kelemenben is megjelentek: a ritmuskeltés céljából alkalmazott testcsapkodás mindhárom esetben energetikailag fog egy közösségi, kicsit harci állapotot meg.

A legelőször az 1996-os Ki Mit Tud? kategóriagyőzteseként megmutatkozó koreográfus azonban ennél is tovább megy a jelenlegi musicalben, és van olyan dalbetét, amelyet lebegést imitáló mozdulatkombinációkkal egészít ki, jelezve, hogy az a fajta elemeltség, ami a teljes darabot jellemzi, táncnyelvi formában is kifejezést nyerhet, és pillanatokra egyfajta időtlenséget is megteremthet. A verekedési jelenetekben mutatkozik meg a legjobban, hogy Kováts Gergely Csanád milyen precíz építkezési technikával dolgozik, mert a verekedés gesztusát is koreográfiaként értelmezi. A Valahol Európában musical őselőadásánál Pintér Tamás, az ottani mozgástervező mindenképpen el akarta kerülni, hogy meglátsszék a verekedő mozdulatokon, hogy azok csupán tettetve vannak, ezért betanítás közben a távolságnak, az időnek, és a reagálásnak a pontosságát hangsúlyozta. Kováts Gergely Csanádnál ez a bizonyos mintha-élmény ugyanilyen tudatosan van kialakítva, nagyon hasonló maga a gondolatiság és az iskola.

Természetesen a táncszínházi szakembernek Gábor Markó zenéje is a segítségére volt, amely itt-ott musicales sajátosságokkal rendelkezik, ám alapvetően  popzenei ihletésűnek mondható. A honfoglalás-kori tematikának ellentmondó, történelmileg, földrajzilag, illetve stílus tekintetében egyaránt kilógó zenei szövet jól működtethető, mert a fiatal korosztály mindezzel azonnal azonosul, a tapasztaltabb nézőket felmenti a hitelesség vizsgálata alól, és ez a fajta önleleplezés, illetve a közönséggel való összekacsintás nemcsak magán a zenén, de a teljes darabon is végigvonul. Akadnak hasonló darabok, például az Egyesült Államok egyik alapító atyját középpontba helyező Hamilton, vagy a némelyek megítélése alapján a „magyar Hamiltonnak” titulált A tizenötödik musical, amely Kazinczy Lajos életéről szól ugyan, de amiben a kor magyar dallamvilága keveredik a XXI. századi zenei formákkal. A Hét vezér megtekintése közben sokak tudatába bekúszik a Six musical szintén pop-alapú dallamisága, az Art-Színtérben műsorra tűzött produkció  előnye viszont a Six-szel szemben, hogy annál sokkalta történetszerűbb, színház-jellegűbb, és nem vesz a nyakába valamiféle tudatosan megkreált koncerthangulatot sem.

Cseh Dávid Péter nemcsak színészként van jelen a rivaldák világában, hanem fordítói és szövegírói minőségben, a Hét vezér dalszövegei pedig egyaránt alkalmazkodni képesek a darab valós és elemelt időközléséhez, nagyon kimunkáltak a sor végi rímek, de ez a rímesség nem uralja le a szöveget, mint a rímhányónak is becézett Romhányi József kreálmányainak esetében. Nehéz eltalálni az ezzel kapcsolatos arányokat, de Cseh Dávid Péter végtelenül tudatos ebben, ezért amint a zene, a koreográfia és a prózai részek, úgy a dalszövegek is azt a célt szolgálják, hogy a legújabb történelmi előadás valamennyi nézői korosztályhoz utat nyerjen.

Amikor Pányik Tamásnak, a zenés darab rendezőjének, és Cseh Dávid Péternek a neve egyazon színlapon szerepel, akkor általában valamiféle egyedi projekt születik meg, ilyen volt például a közös munka az Izgass fel! című kamaramusicalben, amelynek jelentős visszhangja lett. A prózai részeket a két alkotó közösen fordította le, míg Cseh Dávid Péter a dalszövegek átültetéséért, Pányik Tamás pedig a rendezésért is felelt. Amint azt a számos zenés szerepben felbukkanó színész a Deszkavíziónak pár éve adott interjújában kifejtette: az általuk létrehozott verzió eljutott Galambos Attilához, akinek a közönség olyan jól ismert musicalek magyar szövegeit köszönheti, mint a Rómeó és Júlia vagy Az Operaház fantomja, és aki Cseh Dávid Péter műfordítói pályáját azóta is figyeli. Pányik Tamás szakmai munkamódszerét pedig többek között Polyák Anita színésznő méltatta, akivel Szép Ernő Májusában dolgozott, és aki a vele való együttműködést fantasztikusnak írta le, azt pedig különösen értékelte, hogy a rendező hagyta őt szárnyalni, és meg is bízott benne, mint kompetens színésznőben.

A Hét vezér olyan előadás, amely nem veszi túlzottan komolyan önmagát, mindeközben viszont mégis felvállal egy missziót. Bár az eredeti szerzői szándék elsősorban a fiatalabb korosztályt szólította volna meg, a végeredmény azonban befogadható, ennélfogva kiterjesztett lett. Aki a musicalben nem a nagyszínpadi monumentalitást keresi, és ezt a műfajt nemcsak komoly köntösbe felöltöztetve képzeli el, illetve szereti a mára jellemző felpörgetettséget, nem fog csalódottan távozni, és talán újra helyet foglal majd a nézőtéren. 

Kiemelt kép: Jelenetkép a Hét vezér című musicalből (Fotó: Art-Színtér)