Március 15-hez közeledve a héten több állami kitüntetést is átvehettek a színházi élet szereplői. Kiosztották többek között az Érdemes és Kiváló Művész címeket, valamint a Jászai Mari-díjakat is. A nemzeti ünnepen pedig sor került a magyar kultúra művelésének elismeréséért járó legmagasabb kitüntetés, a Kossuth-díjak átadására is. Az 1948-ban, a forradalom- és szabadságharc centenáriuma alkalmából alapított elismerésnek 1977 óta két fokozata van, a díj és a nagydíj.
A nagydíjat idén a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas Törőcsik Mari vehette át. Több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként, a színművészek közül elsőként megkapta a Kossuth Nagydíjat.
Kossuth-díjat kapott Gyöngyössy Katalin Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a klasszikus színházi és filmszerepekben nyújtott felejthetetlen, érzelemgazdag alakításai, példaértékű szakmai alázatról árulkodó, kiemelkedő művészi pályafutása elismeréseként. Másik színházi alkotóként Kossuth-díjban részesült Csiszár Imre Jászai Mari-díjas rendező, érdemes és kiváló művész a magyar és a világirodalom legnagyobb klasszikusait kivételes felkészültséggel és művészi igénnyel megjelenítő, sokoldalú színházi rendezői pályafutása elismeréseként.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Törőcsik Mari (fotó: Eöri Szabó Zsolt)