Ma ünnepli 80.születésnapját Tordai Teri Kossuth-és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes-és kiváló művész.

Tordai Teri 1941. december 28-án született Debrecenben, Tordai Gyula és Tarján Lili lányaként. A művésznőnek van egy nővére is. A család a bombázások miatt Debrecenből Egerbe költözött, az anyai nagymamához. A Tordai lányokat az édesanya az 1950-es évek elején egy Egerben élő keletnémet tánctanárnőhöz íratta be balettra, ennek ellenére Tordai Teri nem készült művészi pályára, hanem Tanítóképző Főiskolára járt. Az intézmény egyik szavalóversenyén részt vett Gáti József is, aki azt javasolta neki, hogy menjen a Színművészetire. Itt 1960 és 1964 között folytatta tanulmányait, Pártos Géza tanítványaként.

Már főiskolásként filmezni kezdett. Feltűnő szépsége évekig meghatározta szerepkörét. Az 1960-as évek második felétől számos külföldi filmben játszott főszerepeket, és néhány évig a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott. Külföldön Terry Torday néven ismerték. Az 1980-as évek közepétől főleg színpadon játszik: 1964-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1965-től a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1966-1971 között a Neue Delta osztrák filmvállalat művésze lett, ahol 18 filmet készített. 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1972-től a Vidám Színpad, 1977-től a Népszínház, 1980-tól a Mafilm társulatát erősítette. 1986-tól a József Attila Színház, 1995-től a Veszprémi Petőfi Színház művésze. 2001-től az Új Színház társulatának egyik oszlopos tagja. Egyetlen lánya született, Horváth Lili, aki édesanyjához hasonlóan a színészi pályát választotta hivatásaként.

Tordai Teri és lánya Horváth Lili (Fotó:Gyukli Gyula)

A közel hatvan éves pályafutása alatt olyan filmes produkcióban láthatta őt a közönség, mint a Szinglik éjszakája (Gyöngyi), Az unoka (Teri néni), a De kik azok a Lumitzer nővérek? (amerikai hölgy), a Háry János (Mária Lujza), az Egy magyar nábob (Chataquela), a Szeleburdi vakáció (Radó mama), a Banánhéjkeringő (Piroska, Bartusekné), A vörös grófnő (Madeleine, Károlyi barátnője) és a Mephisto (Lennie, a szobrásznő). Feltűnt még többek között a Szomszédok, valamint a Linda című tévésorozatokban, 2005 és 2011 között pedig a Tv2 saját gyártású sorozatának, a Jóban Rosszban című teleregénynek volt az egyik főszereplője, ahol Pongrácz doktor édesanyját, Haller Sárát alakította.

Munkája elismeréseként 1985-ben Jászai Mari-díjat vehetett át, 2012-ben megkapta az érdemes művész címet, 2015-ben kiváló művésznek választották, 2018-ban Kossuth-díjat kapott, 2021-ben pedig átvehette a Magyar Filmakadémia életműdíját, illetve az Arany Medál életműdíjat is. Isten éltesse Őt még nagyon sokáig!

Kiemelt kép: Tordai Teri (Fotó: life.hu)