Április 24-én mutatják be a Jurányi Házban, Stefanovics Angéla rendezésében a Füge Produkció Cécile című darabját.

A mű egy ma is aktuális, és talán kevésbé ritka esetet dolgoz fel, amely saját korában egy nyomdafestéket nem tűrő történetként volt jelen. Az előadás címszereplője Tormay Cécile, akit olyan jelzőkkel illettek, mint Horthy jobb keze, vagy az írózseni, aki majdnem Nobel díjat kapott, de természetesen számos esetben érte külsejét is pejoratív megnyilvánulás, így például alacsony, csúnya, ugyanakkor voltak, akik szépnek és magasnak látták. A megítélése rendkívül vegyes volt, megosztó személynek számított az 1900-as évek elején. 1925-ben megvádolták, hogy leszbikus viszonyt folytat Zichyné Pallavicini Eduardina grófnővel, aki egy többgyermekes katolikus családanya volt. A tárgyaláson hatvannál is több tanú jelent meg, a vád mégsem állt szilárd talajon. Az igazságot mai napig homály fedi.

Az előadásban Enyedi Éva, Jankovics Péter, Urbanovics Krisztina látható majd, a látványtervező Tringer Bea és Varjú Ágnes volt, a darab írója Szabó Borbála.

Kiemelt kép: Urbanovits Krisztina (Fotó: Jurányi ház)