Tombor Zoltán jelenleg Budapesten élő és alkotó fotográfus. Autodidakta, tizenévesen ismerkedett meg a fotográfia alapjaival, több mint 20 éve fényképez hivatásszerűen. Karrierje Magyarországon kezdődött, majd 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portré felkéréseket teljesített. 2011-ben New Yorkban telepedett le, ahol a legnagyobb magazinok számára készített divatanyagokat. 2015-ben megalapította saját, évente megjelenő kiadványát, a Supernationt, mely divat és dokumentarista sorozatait mutatja be. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Sajtószövetségnek, a New York-I International Center of Photography-nak és a Professional Photographers of America szervezetnek. Legutóbbi magyarországi kiállítása Hazafelé címmel 2019 telén volt látható a Societé Budapestben.

A Mai Manó Házban első, önálló, intézményi kiállítása átfogó képet nyújt az utóbbi években készült munkáiból. A Fényterápia című tárlaton új, autonóm alkotói oldaláról ismerhetjük meg a művészt. A Mai Manó Ház első emeletén a 2020-as év által ihletett sorozatából láthatunk válogatást. A szerzői anyag készítése során az alkotót olyan érzések foglalkoztatták, mint az elszigeteltség, a bezártság, a bizonytalanság. Tombor a jövőtlenség és a sokszor ellentmondásos érzelmeknek a hatásait vizsgálta. Választ, megoldást nem tud és nem kívánt adni kérdéseire: mi hagyható el a jelenlegi életünkből, és mely dolgok pótolhatatlanok? Mi számít az új helyzetben valódi értéknek? A sorozat csendes meditáció a 2020-as évünk váratlan epizódja mentén, amelyben az alkotó önmagát kereste a felfordulásban.

A második emeleten az utóbbi öt év, főként New Yorkban készült editorial munkáiból találunk párat. Az anyagon keresztül jól látható kapcsolat rajzolódik ki Tombor alkalmazott és az alkotóművészeti munkái között. A szelekcióban található képek olyan neves magazinokban jelentek meg, mint a Vogue, a Harper’s Bazaar, a Time, a New York Times Style és a The Last Magazine, és olyan hírességeket is bemutatnak, mint Shirin Neshat, Alicia Keys, Palvin Barbara vagy  Francesco Clemente.

Kiemelt kép: A kiállítás plakátja (Forrás:Mai Manó Ház)