“Többször megkaptam, hogy jó látni, hogy van ilyen férfienergiájú színész” – interjú Mészáros Andrással

A Centrál Színházban estéről estére olyan sikeres darabokban látható, mint a Ma este megbukunk, a Pletykafészek vagy a My Fair Lady, Bicsérdi Misiként meghódította a moziközönséget a Kojotban, most pedig a József Attila Színházban alakítja az irodalomtörténet egyik legismertebb férfikarakterét, Vronszkijt. Mészáros Andrással beszélgettünk.

A Centrál Színház társulatának tagja vagy, most mégis a József Attilában játszol főszerepet a Karenina, Annában. Hogy jött a felkérés?

Telihay Péter a rendező, akivel már dolgoztam együtt Zalaegerszegen 2010-ben, nem sokkal azután, hogy megnézte a Kojotot, ült a buszon, látott egy srácot, akiről egy pillanatra azt hitte, hogy én vagyok. Pont Vronszkij karakterén gondolkodott, és beugrott neki, hogy Andris alkalmas lenne, felhívott, aztán leültünk megbeszélni, és így lettem én Vronszkij.

Könnyen kiadott a színház?

Igen. Idén nem próbáltam semmit, bár időközben felmerült, hogy kellenék a Delilában, aminek most volt a premierje, de addigra Tamás (Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója – a szerk.) már kiadott, és ehhez tartotta magát, nagyon korrekt volt.

Milyen volt a József Attila társulatába külsősként érkezni, ráadásul egy főszerepre?

Nagyon kedvesen fogadtak, nagyon nyitottak voltak és hálás vagyok nekik, hogy ennyire gyorsan elfogadtak. Egy pillanatig sem éreztette senki velem, hogy valakinek a helyére jöttem, mindenki a feladatra koncentrált és segítettek. Többen odajöttek a próbafolyamat alatt, mondtak egy-két jó dolgot, amit most így, itt is köszönök nekik.

Milyen volt Péterrel a próba?

Kezdetben egy hétig csak elemeztünk, ültünk az asztal mellett és beszélgettünk a darabról. Ez egy elég bonyolult történet, egyikünk sem akarta, hogy Anna egy örökké elégedetlen nőnek tűnjön, igyekeztünk megfogni a szerepek lényegét, és igazságát, aztán meg kellett nézni, hogy hogyan működünk együtt Létay Dórival.  Péter sokáig hagyott minket magunkban dolgozni, közben figyelt, aztán mondta, hogy mi jó, mit engedjünk el, és hogy ő mit szeretne látni. Végül összefűztük az önálló részeket, és a darab elkezdett összeállni. Volt olyan is, hogy egy komplett jelenetet húztunk ki, mert úgy éreztük, inkább szélesíti a történtet, mintsem haladnánk a végkifejlet felé, és így veszítene a feszességéből az előadás. Persze ezt nehezen tettük meg, mivel abban a jelenetben is érzékeny és bölcs mondatok vannak a szerelemről és az életről.

A darab nem mutatja meg Anna és Vronszkij első találkozását, a bált, a mazurkát. Ott kapcsolódunk be, amikor Anna már menekül Moszkvából az érzelmei elől. Nem tartottatok attól, hogy a nézőnek hiányérzete lesz?

Igen, in medias res a kezdés, de ez így jó, én azt hiszem értem, hogy András (Nagy András, az író – a szerk.) miért ezzel a jelenettel indította a darabot. Nem szükséges megmutatni, hogy mi váltotta ki az érzelmet, csak az a pillanat a fontos, amikor a házas asszony szerelmes lesz, amikor felébred az elaltatott lelke. Tökéletesen látni lehet Tibi (Gazdag Tibor játssza Karenint – a szerk.) és Dóri kettős jelenetein keresztül is, hogy milyen volt az eddigi élete, mi várja otthon, hogy miért történhetett meg ez az egész. Egy nő, aki a házasság kérdésében az ész döntése mellett tette le a voksát, aztán jön valami erősebb, ami felülírja az elmúlt 10-12 évet. Sok ilyen történet van ma is, így érdemes arról beszélni, hogy milyen következményekkel járhat, amikor egy családos nő belefut egy ellenállhatatlan erőbe.

Ami Vronszkij személyében érkezik.

Igen. Sokat vacilláltam azon, hogy milyen legyen Vronszkij. Egy fiatal fiú, aki szerelembe esik, és aztán a gyerek által, mert manapság egyre többször már a gyerek érkezését nevezzük házasságnak, férfivá érik, vagy a legelejétől kezdve legyen férfi. Úgy döntöttem, hogy legyen férfi a legelejétől, hogy ne a szerelem által legyen férfivá, mert inkább más a fontos ebben a történetben. Persze így is végbe megy benne változás. Egy olyan férfi történetét próbáltam megformálni, aki a végsőkig szereti a társát, de van egy pont, amin túl már nem tudja őt követni. Ennek a problematikája érdekelt engem. A szívből fakadó szerelmet akartam képviselni, ami eredendő, sorszerű, mégsem határtalan.

…ami teljesen más, mint Anna szerelme.

Nem egészen, de mivel Vronszkij még nem járta meg azt az utat, amit Anna már igen, pl. nem volt családja, nem kellett beleragadnia bizonyos társadalmi szerepekbe, egészen más fajta életet élt eddig. A háború, a karrier volt az élete értelme addig a pillanatig, amíg bele nem futott Annába. Szerelmes ő szívből, de nem olyan fatalista módon, mint Anna, és így megcsúszik a dolog. Mondja is: „Talán mert magadban is érzed, hogy szenvedélyünk lendülete megtorpant és sem elfogadni nem tudod, sem ezzel a másfajta lendülettel szerelmünknek új távlatot adni nem akarsz…” – ő megpróbál mindent megadni neki, de magának is. Az olaszországi idillben is először olvas, aztán fest, mindig csinálnia kell valamit, ez talán olyan férfi dolog, bár nem feltétlenül, inkább személyiség függő. Az hogy üldögéljünk és nézzük a naplementét, az kevésbé elégíti ki az ilyen jellemet. Anna addigra pedig már kezd instabillá válni, hiányzik neki a fia, és ez folyamatosan ott motoszkál benne, nem hagyja nyugodni. Hiába nyer meg mindent a szerelem által, Szerjózsa és a társadalmi élet hiánya miatt nem így érzi. Úgy látom, ha magára hagyod a gyerekedet, azt nem nézik jó szemmel ma sem, főleg egy nőnél, nehezebben dolgozzák fel, mintha egy férfi teszi ugyanezt.

Sóvárog a fia után, de eközben meg nem alakít ki szoros kapcsolatot a Vronszkijjal közös kislányával, Annieval.

Nem hogy nem alakít ki szoros kapcsolatot, egyenesen eltolja magától. Szinte logikusnak is tűnhet, mivel ahányszor ránéz Anniera, annyiszor jut eszébe a másik gyereke, aki meg nem lehet vele. Másrészt a kislány elveszi Annától Vronszkijt, hiszen az, hogy apa lett, csodálatos érzés, beleszeret a kislányba, (melyik férfi nem szerelmes a lányába?), miközben az asszony ezen már túl van. Vagyis ő a fiába szerelmes. Anna nehezen fogadja el a kettőjük viszonyát, hiszen neki egyszerűen nincs más, csak Vronszkij.

Nagyon hatásos a zárójelenet, Anna halála után.

Vronszkij visszatér Szerpuhovszkojhoz, a katonasághoz. Ott van a tekintetében, hogy neki már minden mindegy, megy a háborúba ölni vagy halni.

Tavaly februárban mutatták be a Kojot című filmet, amiben főszerepet játszol. Az utóbbi hetekben elég sokat lehet hallani róla az alkotók és terjesztő közötti egyet nem értés miatt. Milyen a kapcsolatod a stábbal? Beszéltetek a történtekről?

Nagyon összekovácsolt minket a forgatás, csodálatos időszak volt, ritkán van ilyen az ember életében, hogy belefut egy olyan társaságba, akik többek lesznek, mint kollégák. Nemrég egy költöztetés kapcsán verődött össze a banda, tartjuk a kapcsolatot egymással. Persze, beszéltünk, de a csalódottságon, szomorúságon, értetlenségen és a tehetetlen dühön kívül, amit érzek, nem tudom megmondani, hogy mi folyik itt pontosan. Csak spekulálni tudnék, olyanokat, mint pl.: egyszerű félreértések jó szándékú emberek között, személyes bosszú, elmérgesedett személyes feszültségek, tényleg „leszóltak fentről”, vagy csak bénázás folyik a gyártónál… nem tudhatom. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Valóban rendszerkritikának szántátok a filmet? A kisember harcát láthatjuk a kiskirállyal szemben? Többen így értelmezték a történetet.

Sokkal többnek gondolom a Kojotot egy egyszerű lázadó és rendszerkritikus filmnél. Sokkal több és másfajta értékekről, emberi dolgokról és pillanatokról van szó benne. A filmben levő szerepem története például arról szól, hogy hogyan lesz egy fiúból férfi, hogy milyen batyukat kaptunk a családunktól, amiket cipelünk magunkkal, és hogy azokkal mit kezdünk, hogy mivé válunk, válhatunk általa. Adott egy nagyapa, egy apa és egy fiú, ők a „jók”, és vannak az antagonisták, ahol megvan ugyanez a hármas, csak mindkettőben más a viszonyrendszer, más a nézőpont. Mindkét család igazi, itt lehetnének a mindennapjainkban. Ezt én elsősorban nem lázadó filmnek gondolom, hiszen a western filmek általában arról szólnak, hogy van a „gonosz”, aki a földet akarja, vagy vasutat építeni, vagy egy teljes várost megszállni, meg van a „jó”, aki ezt elszenvedi, így megpróbál valamit cselekedni ellene. A történet teljesen beleillik a western zsánerbe. Ráadásul itt nem „jó” és „rossz” karakterek vannak, csak emberek célokkal, vágyakkal, „batyukkal”.

…és közben ott a nagyon erős drámai szál…

Igen, arról szól többek között, hogy hogyan kezeli Misi, hogy az apja egy töketlen csávó, a nagyapja meg egy kíméletlen ember, akit sosem látott igazából, csak a róla szóló történeteket ismeri, de ettől még feszíti belülről az egész pakk amit örökölt az ő viszonyuk következtében. Közben jönnek a problémák, a barátnője elvetél, próbálja a kapcsolatát megmenteni. Az is benne van a filmben, hogy hogyan változik körülöttünk a világ, hogy a „jó” utat kellene járni, de közben „nem lehetsz menekülő állat”, ahogy Márk mottója szól, bele kell állni helyzetekbe, de milyen beleállás az, ami a legjobb. Szépen lassan megtanulja ezt a fiú, és férfivá érik, így tudja elengedni a történteket. Jön a gyerek, a család fontosabb neki, azt választja. Abban is keményen kell majd harcolni és küzdeni, bár azért talán másképp. Persze választhatná a további harcot, de akkor sanszosan olyanná változna, mint a nagyapja. Magányossá.

Ez egymás után két nagyon férfias szerep, ezt látják benned a rendezők?

Úgy látszik. Ezt már többször megkaptam a film után is, és a Karenina, Anna után is, hogy jó látni, hogy van ilyen férfienergiájú színész, mint én, bár én ezt nem igazán érzékelem, eléggé szorongós tudok lenni… Viszont jól esik, és köszönöm.

Kiemelt kép: Kállai-Tóth Anett