Szlogenek helyett valódi városkép-formálásra és közösségépítésre vállalkoznak a Budapest Tuning pályázatának nyertes csapatai. A projekt a Budapest Brand nZrt. és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében 2022-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy a város lakóival közösen turbózzák fel Budapestet. A felhívásra 85 pályázat érkezett, a kiírás szerint különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósításával lehetett jelentkezni. Az egyik nyertes a Népszínház utcában és környékén megvalósuló Külkörút projekt.

A kezdeményezők szándékai szerint a Külkörút megváltoztatja a Népszínház-negyedről alkotott képet, ráadásul a várost megmozgató akció nemcsak megszólítja a helyieket, hanem izgalmas programokat is kínál minden budapestinek, és nem utolsósorban párbeszédet indít el a környék jelenével és jövőjével kapcsolatban. A projekt mögött a kerületben működő Kastner Kommunity kávézó és közösségi tér, a Rákóczi téren galériát és vintage boltot működtető Oltai Kata kurátor, művészettörténész és a Népszínház utcai kötődésű civil csapat Petrik Bence, Széplaki Márk és Kehrer Ádám állnak. Az augusztusban induló és őszig tartó eseménysorozat további lehetőségeket biztosít a szórakozásra és a kikapcsolódásra. A három fő helyszín a Népszínház utca, a II. János Pál pápa tér és a Teleki tér, ahol összekapcsolódhat a tősgyökeres generáció az újonnan beköltöző fiatalokkal és a városrész iránt érdeklődő urbánus közönséggel. A közösségi projekt célja a negyed újrafelfedezése, újjáélesztése és a közös kulturális identitás megerősítése, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a budapestiek magukénak érezzék a köztereket.

Pápa park – piknik pont (Fotó: Kastner Budapest)

A projekt a II. János Pál pápa téren megvalósuló Piknik ponttal veszi kezdetét: az augusztustól október elejéig tartó akció Budapest zöldebb arcát mutatja meg a négyes metró megállója mögött, ahol piknik-terasszal és air sofákkal kedveskednek a kikapcsolódni vágyóknak, a különleges családi program keretében pedig a babákat és szüleiket élő klasszikus zenés relaxációs programmal igyekeznek ellazítani, az elkötelezett munkavállalókat pedig szabadtéri live DJ-s, laptopos közösségi irodázás várja. Az együttműködés csúcspontja az október 7. és 9. közötti hétvége lesz, amikor mindhárom csomóponton találkozhatunk majd programokkal.  A TELEKITANGÓ projekt Oltai Kata vezetésével egy új kulturális kezdeményezés első állomása lesz, ami a Teleki tér „tangóságát”, egykori pezsgő, multikulturális vásártér jellegét megidézve hozza lendületbe a főváros egyik leggazdagabb helytörténettel rendelkező központját. Az októberi hétvégén lesz köztéri és beltéri kiállítás a tér és környékének múltjáról, a téren álló házakon külső installációkkal jelenítik meg azok történetét, szereplőit, legyen szó lakászsinagógáról vagy André Kertész édesanyjának kávéméréséről. Hétvégén felpezsdül a bolhapiac és több intellektuális séta és előadás segíti közelebb hozni a múltat és a jelent, összekapcsolni a helyit és a máshol lakót, fiatalt és időst.

Ugyanezen a hétvégén a terület másik pontján tartják a Nép-szín-ház Járdafesztivált, ami a gasztronómiát, a zenét és a civil jelenlétet helyezi a középpontba. A Népszínház utca különböző pontjain zenés, kulturális és gasztronómiai eseményekkel találkozhatunk kora délutántól estig. A Járdafesztivál egy alulról szerveződő, helyi erőket megmozgató zenei, gasztronómiai civil dzsembori, ahol a szervezők célja, hogy bemutassák: városi környezetben és a profitmaximalizálás igénye nélkül is lehet olyan eseményt rendezni, ahol az emberek jól érzik magukat.

Kiemelt kép: Budapest Tuning/Külkörút