A legjobb történeteket az élet írja. A kétezres évek elején egy angol kisváros néhány női lakosa úgy döntött, valamit tesznek azért, hogy a helyi rákkórház várójában a lehetőségekhez mérten kényelmesen pihenhessenek a betegek hozzátartozói. Mivel az anyagi helyzetük miatt nem tudtak volna pénzzel segíteni, különleges módját választották az adománygyűjtésnek. Elkészítették saját naptárukat, melyen a hölgyek meztelenül álltak modellt. A naptár világsiker lett, a bevételből pedig nem csak egy új kanapét vettek, hanem sikerült kibővíteni a kórház épületét is. A történetükből hollywoodi film és világszerte játszott színdarab készült.

Fotó: Zsigmond László

2017 őszén mutatta be hazánkban a Pesti Magyar Színház Tim Firth nagy sikerű, keserédes komédiáját, a Naptárlányokat Tallós Rita rendezésében. Az előadás főbb szerepeiben Hegyi Barbara, Igó Éva, Tóth Enikő, Soltész Bözse, Udvarias Anna és Bede-Fazekas Anna láthatók, akikkel elkészítették a naptár mását. A színésznők jótékony cél érdekében vetkőztek és álltak modellt Semsei Eszter fotós kamerája előtt. Az így elkészült naptárat a Magyar Színházban megvásárolhatták a nézők. Kicsivel több mint egy év alatt pedig 721 ezer forint gyűlt össze.

Az összeget az idei utolsó Naptárlányok előadás előtt, december 29-én este 7 órakor a teátrum igazgatója, Zalán János adja át Prof. Dr. Dank Magdolnának, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központ vezetőjének.

Kiemelt kép: Semsei Eszter