Több mint száz program, köztük városi nagyrendezvények, színházi előadások, koncertek, filmbemutatók és kiállítások, valamint szakköri és kézműves foglalkozások szerepelnek a szombathelyi AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. tavaszi kínálatában.

Április 11-én egy flashmob szervezésével kapcsolódnak a magyar költészet napjához, 20-án Szombathelyen rendezi bajnokságát a Magyar Táncsport Szövetség, a tánc világnapját április 27-én pedig a szombathelyi Csónakázó-tó szigetén köszöntik nagyszabású programmal. Májusban az AGORA üzemeltetésében újra nyit majd a megújult szombathelyi KRESZ-parkban, a víztorony belsejében található kávézó, és önkormányzati társaságuk működteti az új körmendi mozit, amelynek működtetési jogát a cég pályázattal nyerte el. Május 17-én a Qadrille Európai Táncfesztivál keretei között a Fő téren több száz fiatal köszönti érettségiző társait.

Színházi előadásokkal is várják majd a közönséget: látható lesz többek között Pintér Béla és Társulata Marshal Fifty-six, a Pannon Várszínház A padlás és a Loupe Társulat Árvák című előadása. Az AGORA Sportházban március 22-én a Nox, április 7-én az ISIS Big Band ad koncertet, május 5-én Halász Judit énekel a gyerekeknek és a szülőknek, május 10-én pedig operettgálával készülnek. A szokásos filmvetítéseken túl az AGORA Savaria Filmszínházban továbbra is zajlanak majd gyermekprogramok, bábelőadások, lesznek ismeretterjesztő programok, ezek mellett Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté is várja az érdeklődőket, valamint terveznek Csernus-estet is.

Kiemelt kép: Jelenet az Árvák című előadásból (Fotó: Kállai-Tóth Anett)