18 intézmény, 26 helyszín, több mint 50 program – ez számokban a 40. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 14. és 30. között rendeznek meg a hírös városban. A jubileumi rendezvénysorozat ezúttal is műfaji gazdagsággal, sokszínű kulturális palettával, innovatív és változatos programokkal várja a közönséget.

A Hírös Agóra intézmény idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és méltó megemlékezésként egy egész éven át tartó, változatos programsorozattal gazdagítják a jubileumi évet. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében nyílik meg a HA 50 – Gondolatok Csarnoka, az „idézetek tárháza”, amelyet Kecskemét nagy szülötteinek gondolataiból válogatva az intézmény előcsarnokában alakítanak ki. Zománckiállítással emlékeznek meg az 50 évvel ezelőtt először megrendezett Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepre – amelynek Kecskemét 45 alkalommal adott otthont -, valamint a 40 éve megalapított Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyre. A Bohém Ragtime Jazz Band – amely először 1985 márciusában lépett az akkor még Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ színpadára – ismét közönség elé áll, hogy válogasson a zenekar elmúlt 40 évében megjelent 29 albumának anyagából. De beszélgetős, interaktív koncerttel ünnepel az Ars Nova Énekegyüttes, amelynek sikertörténete 1990-ben kezdődött a városban.

A fesztiválon belül két olyan rendezvény is zajlik majd, amely több napon át számos eseményt tartogat. A Kodály Intézet, mint a Bach Mindenkinek Fesztivál kecskeméti koncertjeit koordináló szakmai műhely második alkalommal csatlakozik az ország egyik legnagyobb komolyzenei eseményéhez. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál alatt a nagy zeneszerző munkásságát három különleges programban mutatják be együttműködésben a Hírös Agórával. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kínálatát a SZÍN-TÁR programsorozata is gazdagítja. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház által indított Színművészeti Egyetemek Találkozója évről évre lehetőséget teremt a magyar nyelvű színészképző intézmények számára, hogy bemutatkozzanak vizsgaelőadásaikkal a szakma és a nagyközönség előtt.

A kecskeméti Katona József Színház (fotó: hirosertek.hu)

A fesztivál nyitó eseménye a Kecskeméti Képzőművészek Közössége Tavaszi tárlata lesz, amely arra keresi a választ, mit jelent napjainkban az alkotó ember felelőssége. A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek – Nemzetközi Kerámia Stúdió Tegnapi szoba című tárlatán pedig olyan alkotások jelennek meg, amelyek használati tárgyakat mutatnak, egy lakás berendezését vizionálják. A Bozsó Gyűjtemény folytatja a sorozatát, amelyben a magángyűjtemények zárt világából válogat, ezúttal a Németországban élő Böhm József neurológus gazdag magángyűjteményéből. A bemutatott művek alapján a 20. század első felének erdélyi képzőművészeti tendenciái térképezhetők fel az Erdélyből a nagyvilágba című kiállításukon.

Két monodráma is gazdagítja a programsorozat kínálatát. Ötvös András Szegénynek lenni című estjén ismert költők gondolatait idézi meg, Sándor Péter pedig Úton című önéletrajzi ihletésű zenés darabjával érkezik szülővárosába, Kecskemétre.