Újra meghívást kapott az Edinburgh Fringe-re a Recirquel Ima című produkciója, amelyet augusztus 4. és 27. között 112 alkalommal mutatnak be a művészeti fesztiválon, ahol a társulat saját játszóhelyet is kapott.
A Recirquel az első magyar társulat, amely már negyedik alkalommal van jelen a Fringe-en, ahol 2018-ban egy másik előadását, a My Landet 4200 produkció közül választották a legjobbnak a kritikusok. Az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe az idén is csaknem négyhetes programmal és négyezer produkcióval várja az érdeklődőket a világ minden tájáról. A társulat legújabb produkciójával, az Imával tér vissza a Fringe-re. A Vági Bence rendezte alkotás a korábbi szakmai és közönségsikernek köszönhetően egyedülálló módon saját játszóhelyet kap a fesztiválon, egy csaknem négyezer férőhelyes arénát, a Murrayfield Ice Rinket alakítják át a produkció igényei szerint.
A Fringe legnagyobb programszervezője, az Assembly művészeti igazgatója, William Burdett-Coutts Budapesten látta az Ima című produkciót, amelyet a cirkusz és a tánc soha nem látott formájaként aposztrofált. Ennek is köszönhető, hogy száznál is több előadásra szerződtek a társulattal. Az Ima egyszemélyes darab, amelyet a társulat artistaművészei – Horváth Zita, Ségui-Fábián Eszter, Illés Renátó, Zsíros Gábor, Várnagy Kristóf és Charles-Éric Bouchard – egymást váltva adnak elő. A meditatív utazáson a művészek nemcsak előadók, hanem egyben kísérői is a közönségnek. A produkcióban nagy hangsúlyt kapott az összművészeti alkotói munka: a Szirtes Edina Mókus zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által jegyzett zene nélkülözhetetlen része az előadásnak, csakúgy mint a produkcióban különleges szerepet kapó fények, amelyekért Lenzsér Attila lighting designer felelt. Az Ima-installáció Vági Bence és Vladár Tamás alkotása, az előtér látványa Iványi Árpád közreműködésével jött létre, a jelmezeket Kasza Emese tervezte.
Kiemelt kép: Az IMA című előadás plakátja (Fotó: Müpa/Recirquel)

