Mindig büszkeséggel tölt el minket, ha hazai filmesek sikereiről számolhatunk be, nincs ez másképp ezúttal sem, örömünket pedig fokozza, hogy több alkotót is díjaztak a világ különböző pontjain. 

A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint Horváth László Attila a Lélekpark című, Odegnál Róbert és Horváth Illés által rendezett fantasy-thrillerben nyújtott alakításáért érdemelte ki a legjobb színésznek járó elismerést, míg Fazekas Máté Bence a Kilakoltatás forgatókönyvéért zsebelhetett be díjat – mindkettőt a 42. alkalommal megrendezett portói nemzetközi filmfesztivál, a Fantasporto jóvoltából kapták. Az egy állatkerti rejtély kinyomozásáról szóló Lélekpark főszerepeit Staub Viktória, Pregitzer Fruzsina és Horváth László Attila játsszák, a Kilakoltatásban pedig többek között Orosz Ákost, Nagy Marit, Mészáros Blankát, Láng Annamáriát és Znamenák Istvánt láthatjuk. 

Emellett született Párizsban is magyar siker, ugyanis a Csiky Gergely Színház egyik előadásából, a Korai menyegzőből készült azonos című filmet díjazta az ÉCU nemzetközi filmfesztivál (The European Independent Film Festival) szakmai zsűrije. A teátrum darabjából a Nemzeti Filmintézet támogatásával született filmváltozat, amelyért Vékes Csaba (Hetedik alabárdos, Csavargók) és Olt Tamás feleltek. A Korai menyegző története szerint egy elszánt apa (Fándly Csaba) kénytelen hátrahagyni vajúdó feleségét (Trill Beatrix) a lefulladt kocsijukban, hogy segítségért induljon a városba, de útja során számos akadályba ütközik, miközben azzal is szembe kell néznie, hogy akár el is veszítheti a lányát (Német Klára), akinek már az esküvőig előre eltervezte az életét. 

Büszke lehet a női testépítés világába elkalauzoló Szelíd stábja is, hiszen a film megnyerte a 46. Clevelandi Nemzetközi Filmfesztivál közép- és kelet-európai filmek kategóriáját. Ahogyan pozitív visszacsatolás lehet az is, hogy Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, a disztópikus vízióként jellemzett Eltörölni Frankot megkapta a holland Movies that Matter filmfesztiválon a zsűri nagydíját.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Kiemelt kép: Orosz Ákos és Fazekas Máté Bence a Kilakoltatás című film forgatásán (Fotó: Glódi Balázs)