A Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Blue Duck Arts koprodukciójával készült film a kaposvári Csiky Gergely Színház Korai menyegző című előadásából, amely több fesztiválon is sikert aratott.
A Korai menyegző egy, a kaposvári Csiky Gergely Színház számára készült darab, amelynek ősbemutatóját 2019. február 16-án tartották a teátrum Stúdió névre hallgató kamara-játszóhelyén. Alapjául a legszebb régi magyar hagyományok szolgálnak, Berecz András gyűjteményének felhasználásával. A család öröme, az ünnepi készülődés, a szerelem, a házasság, a gyermekvárás és egyáltalán minden olyan csoda keresése, amiért érdemes emberként élni. Egy család története a költői színházon keresztül.
A film rendezője Vékes Csaba színművész, forgatókönyvíró, filmrendező és Olt Tamás művészeti igazgató, aki a színházi produkciót is írta és színpadra állította. Olt közel két évnyi kutatómunkát követően írta meg a történetet, Berecz András mesemondó segítségével. A produkció különlegessége, hogy több idősíkot, több dimenziót is használ, de ezek mind egyszerre láthatók. Az a cselekményszál, ami egy másik előadásban lineárisan mutatkozna meg, itt egyszerre van jelen: a 30 évvel ezelőtti múlt, a most, egy képzelt világ és a készülődés a menyegzőre. Egy-egy szóval, utalással vagy mozdulattal kötik össze ezeket, így folyamatosan ott lehetünk a születésnél, a gyermekkornál, a szerelemnél és az elmúlásnál egyaránt.

Jelenet a Korai menyegző című előadásból (Fotó: kaposvári Csiky Gergely Színház)
A filmváltozat több fesztiválon is díjra váltotta a jelöléseket. A párizsi Écu filmfesztiválon az Európa legjobb független filmje díjat nyerte el, a SEE FF berlini és párizsi filmfesztivál mindkét zsűrije szerint pedig a legjobb film lett, Fándly Csabát, a film főszereplőjét pedig a legjobb színésznek választották. A Magyar Mozgókép Fesztiválon három kategóriában is jelölték az alkotást, ezek közül a legjobb zeneszerzőnek járó díjjal Szirtes Edina Mókus térhetett haza.
Kiemelt kép. A Korai menyegző plakátja (Fotó: IMDB)