Hat vidéki, egy határon túli és kilenc fővárosi színház nyerte el a Nemzeti Filmintézet pályázatának támogatását, mellyel hazai filmgyártók közreműködésével filmszínházi „crossover” műveket készíthetnek.
„A Nemzeti Filmintézet 16 új, színházak és filmesek összefogásával, streaming szolgáltatásra és televíziós forgalmazásra készülő produkciónak szavazott meg gyártási támogatást.” – közölte a szervezet október 21-án. A támogatás célja, hogy a színházi és a filmes szakemberek számára egyaránt munkalehetőséget biztosítson a koronavírusjárvány ezen szakászában is, és hogy a kultúra különböző területein alkotók összefogjanak, és közösen valami egyedit és maradandót alkossanak. „Számtalan kiváló tehetségű előadóművész, alkotóközösség és szakember dolgozik a színházakban országszerte, akik megérdemlik a lehetőséget, hogy filmre vigyék történeteiket és megmutathassák magukat a szélesebb közönségnek is.” – mondta el a pályázat kapcsán Káel Csaba, az NFI Igazgatóságának elnöke.
A vidéki színházak közül a Győri Nemzeti Színház a Kék kék kék című tragikomédiából, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a Csoportterápiából, a pécsi Bóbita Bábszínház az #apa#anya#én, míg a kaposvári Csiky Gergely Színház a Korai menyegző című produkciójából kiindulva készít filmet a pályázat keretén belül. A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata az 1848-as szabadságharc leverésének időszakából elevenít fel egy kevésbé ismert epizódot készülő produkciójában, amely az Ítélet és kegyelem címet kapta. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig egy vígjátékelemekkel színesített krimit forgat Lélekpark címmel. A határon túlról az aradi Kamaraszínház csatlakozott a programhoz, akik a Magyar Golgota című drámából fogják készíteni filmjüket.
A fővárosi színházak közül a Karinthy Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház, az Örkény Színház, a Pesti Magyar Színház, a Thália Színház és a Vígszínház alkotócsapatai nyerték meg a pályázatot, valamint a Kolibri Színház társulata, akik a több mint 400 előadást megélt Bors néni című darabjukból készítenek kisgyerekeknek szóló zenés családi filmet.
Kiemelt kép: A Vörösmarty Színház nézőtére (Fotó: Székesfehétvár Turizmus)