Idén tizedik alkalommal szárnyalnak az angyalok a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ, valamint a Békéscsabai Jókai Színház közös jótékonysági rendezvényén: melyet május 30-án láthatnak az érdeklődők a teátrumban.
A Tarsoly Krisztina és Komáromi Anett kezdeményezésére és szervező munkája nyomán indult Angyalok Szárnyalása gálaest mára már hagyománnyá vált. Az emberek az elmúlt évtized alatt megtanulták, hogy minden évben részt vehetnek egy színvonalas jótékonysági esten, melynek sikerét és népszerűségét az is bizonyítja, hogy a jegyek már jóval a gálaest előtt elfogynak. Az ünnepi produkciót a művészek és az akadályozottsággal élő fiatalok közös előadása teszi különlegessé. Az est folyamán különböző történeteket, élethelyzeteket visznek színpadra zenei köntösben. „Több mint 15 éve találkoztunk a lakóotthon színházba járó, színházszerető fiataljaival, akik kíváncsiak voltak arra, hogy mi zajlik a kulisszák mögött. Elmentünk hozzájuk egy beszélgetésre, ahol a színházról, az ott zajló háttérmunkáról is meséltünk. Ez az alkalom olyan jól sikerült, hogy utána többször is találkoztunk, és alakult egy kis színjátszó kör is. Egy idő után mertünk egy nagyot álmodni, és ennek eredménye lett több mint tíz évvel ezelőtt az első gála, rengeteg ember szeretetének és munkájának gyümölcseként. Hálásak és boldogok vagyunk, hogy megszülethetett az Angyalok szárnyalása, amely mögé teljes mellszélességgel odaállt a színház” – nyilatkozta Tarsoly Krisztina.
Mivel az idei lesz a jubileumi, tizedik Angyalok Szárnyalása, így a mostani gálaestre a korábbi évek díszvendégeit is meghívták, akik valamennyien elfogadták az invitálást és szerepelnek a gálaesten. A műsorban fellép: a Cimbaliband, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Kaláka együttes, a Misztrál együttes, a Talamba ütőegyüttes, Pribojszki Mátyás, Rálik Szilvia és Zsombok Réka, valamint a Békéscsabai Jókai Színház és a Viharsarok Táncszínház művészei. A rendezvényre szóló belépőjeggyel a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakóit támogatja a színház.
Kiemelt kép: Pillanatkép az Angyalok Szárnyalása gálaestről (Fotó: Ignácz Bence)