Május 10-én két vegyes képességű táncosokból álló alkotócsapat előadását láthatja egy estén a Trafó Kortárs Művészetek házának közönsége. Az egyik a 23 éves Tánceánia Együttes alkotóinak legújabb előadása, a Mayday. A másik az Átváltozások, az ArtMan Egyesület 2020-ban létrejött ifjúsági programjának, az ArtMenőknek a Radnóti Színház közreműködésével készült kísérleti mozgásszínházi előadása.
Az ArtMan egy huszonhárom éves múltra visszatekintő egyesület, amely művészeti, terápiás és oktatási programokon keresztül sérült és ép emberek számára nyitja meg a fejlődés, az önismeret és a tánc lehetőségét. Az ArtMan az egyetlen olyan alkotóközösség hazánkban, ahol sérült és ép előadók partnerekként hoznak létre kortárs táncszínházi előadásokat. Munkájukat 2018-ban Lábán Rudolf különdíjjal jutalmazta a táncszakma.
A Mayday című előadás az elmúlt évek tanulságai alapján készült, mikor is a járvány miatt az életünk fenekestül felfordult, és rá kellett jönnünk arra, hogy évtizedekig hamis ábrándokba ringattuk magunkat, mikor azt hittük, képesek vagyunk segítség nélkül élni. Aztán szép lassan rá kellett jönni, hogy ez nem így van, hiszen mindannyian segítséggel élünk, segítséget kérünk, és jobb esetben kapunk is. Egymástól függünk, e tekintetben nincs köztünk különbség. A permanens vészhelyzetben pedig egymásba kapaszkodunk, forradalmat csinálunk, talán megmenekülünk. Az előadást Farkas Dorka rendezte, a zenét Rubik Ernő Zoltán szerezte, a fényekért Dézsi Kata felel. Az előadásban fellépnek a Tánceánia Együttes tagjai.

Részlet az ArtMan társulat munkáiból (Fotó: ArtMan)
Az Átváltozások című darab főszereplője egy ötéves kisfiú, aki a családjával autóbalesetet szenvedett az M7-esen, a szülei pedig azt próbálják kideríteni, hogy hogyan juthatnak ki a járműből. Az előadás Pilinszky János Átváltozás című verséből indulva a saját jelen identitásunkkal és annak változásával foglalkozik. A színdarab rendezői Jobbágy Bernadett és Mészöly Andrea. A szereplőket Czakó Gabriella, Dobay Júlia, Georgita Máté Dezső, Kováts Adél, Kováts Rozália, Marián Márk, Mészöly Andrea, Lendvai Máté, Pataki Panka, Sudár Henrietta, Tóth Kata és Tóth Károly keltik életre. A fényekért Dézsi Kata, a hangért Kádár Mihály felel. A zenét szintén Mákó Rozi szerezte.
Kiemelt kép: Részlet a Mayday című előadásból (Fotó: ArtMan)