„Tisztelem magam annyira, hogy számítson, én mit akarok” – sztárstaféta Bálint Ádámmal

Sokan már nem is biztos, hogy emlékeznek, de a második Megasztár széria tette ismertté. Az, hogy azóta is folyamatosan színpadon van nem a véletlen vagy a televízió pozitív hatásának köszönhető, hanem kitartásának, a szorgalmának. A munka mellett a családról, az igazságérzetéről, és az éppen folyamatban lévő operettszínházi igazgatóválasztásról is beszélgettünk a Honthy-díjas Bálint Ádámmal.

Rovatunk előző alanya Dézsy Szabó Gábor volt, aki tőled kérdezett, többet is: Bálint Ádámtól kérdezném, hogy hogyan élte meg a Megasztár versenyét? Vitte-e előre a szakmai életét, könnyebb volt-e egy elég nagy média ismeretséggel a színházi pályát elkezdeni? Hogy érzi, hol tart most? Mik a tervei? Szerepálmai? Mivel hosszú évek óta egy öltözőben öltözünk, sokat beszélgetünk, tudom, hogy rendkívül fejlett az igazságérzete, talán túlságosan is. Nem fél-e attól, hogy betörik a feje? Hogy áll a hazugsággal? Tud-e, akár jó cél érdekében hazudni?

Nyilvánvalóan nem először szegezik neked a kérdést, hogy hogyan élted meg a Megasztárt annak idején?

Valóban nem először, de szerencsére már egyre ritkábban. Sokat lendített a karrieremen, azt hiszem, hogy azért kaptam meg az első lehetőségeket Kerotól (Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház akkori igazgatója – A szerk.) mert volt marketingértékem. De lehet, hogy ha őt kérdeznéd, akkor ezt most megcáfolná, sose beszéltünk erről. Ez az egyik fele, a másik meg az, hogy nagyon örülök, hogy megtapasztaltam valamit, ami egy teljes kamu kirakatvilág. Pontosan tudom, hogy nem a saját jogomon voltam országosan híres 18 évvel ezelőtt, hanem egy műsornak köszönhetően. Reálisan látom, ha nem én lettem volna akkor ott, hanem egy másik srác, akkor róla szólt volna a dolog, ez a show része volt. De fantasztikus volt a műsort követő nyár, amit végigturnéztunk. Rengeteget dolgoztunk, nagyon sok koncert és fellépés volt, a lányok ütötték a busz oldalát, szinte menekülnünk kellett a rajongók gyűrűjéből, de azt is pontosan tudtuk, hogy ez nem tart örökké. Jó volt megtapasztalni, fantasztikus volt az Arénába kimenni több ezer ember elé, és előttük énekelni, ez is megvolt, de nem hiányzik. Nem vágyom oda vissza, nem fogok ezen gondolkodni öregkoromban. Kipróbáltam, nagyon szuper volt, de köszönöm, nem akarok popsztár lenni. Ez volt a második széria, Caramel, Tóth Gabi, nagyon jó volt a csapat, jó volt a része lenni az egésznek.

Magaddal szemben milyen elvárásod volt, mit reméltél a műsortól?

Figyelemmel kísértem az első versenyt, de magamtól nem mertem volna jelentkezni, nem gondoltam soha, hogy keresnivalóm lenne egy ilyen műsorban, egyik rokonom adta be a jelentkezésemet. Nem voltak elvárásaim, mert annyira sok minden történik ott hirtelen, elképesztően intenzív az egész, egy ponton túl már csak arra koncentráltam, hogy éljem túl. Reggeltől estig be volt osztva a napunk, sodródtunk a folyamattal.

Korábban az Operett stúdiósa voltál, tehát Keronak nem voltál teljesen ismeretlen. Kellett ez a szereplés ahhoz, hogy szintet lépj?

Statisztáltam már korábban pár előadásban, de biztos, hogy segített a műsor. A vezetőség egy ideje gondolkodott már azon, hogy a stúdióból pár embert kipróbálnak nagyszínpadi produkcióban, és ez egy jó apropó volt. Nagy hírverés volt körülöttünk, szerintem ez jól jött a színháznak is.

Hogy érzed, hol tartasz most a pályán?

Azt érzem, hogy most, 42 évesen merem először azt mondani, hogy tudom ezt a szakmát. Színpadon vagyok 30 éve, és mindig azt éreztem, hogy nem tudok semmit. A főiskolán az utolsó körben estem ki, nagyon közel voltam, de nem jutottam be, folyamatosan azt éreztem, hogy nem tudok eleget, hogy kevés vagyok, nem idevaló, volt egy kis imposztor szindrómám is. Most meg pár éve azt érzem, hogy van itt keresnivalóm.

Van konkrét élmény, előadás vagy bármi, amihez ezt az érzést tudod kötni, vagy egyszerűen csak az évek és a rutin lett hangsúlyosabb?

Nagyon sokat segített az, hogy apa lettem, mert teljesen elvitte a fókuszt saját magamról. Onnantól fogva máshogy látom az életemet, minden átrendeződött. De sokat változtatott rajtam az öt évvel ezelőtti vezetőségcsere is, hiszen 15 évig ugyanazokkal dolgoztam, akikkel elkezdtem itt a munkát. Részemről volt egy nagyon mély tisztelet, az erős hierarchia és a rengeteg konfliktus ellenére is. Aztán jött az új vezetőség, akikkel teljesen új viszonyrendszer alakult ki, és valahogy szakmailag is felnőtté váltam. Más lett a vezetés, és kicsit talán partneribb a kapcsolat, és ilyenkor kénytelen vagy felnőttként viselkedni, felelősséget vállalni a döntéseidért. Akár szerepet is visszaadhatsz, ami korábban elképzelhetetlen volt.

És annak nincsen ára?

De, persze, hogy van, mert lehet, hogy később sem tudsz beállni. De a döntés a tiéd.

Ki mersz állni magadért akkor is, ha esetleg egyedül maradsz?

Sajnos igen. Lehet, hogy ehhez nem vagyok eléggé okos, mert nem mindig tudok higgadt maradni. Nagyon sok helyzetben sokkal hamarabb érvényesülnek az indulataim, és ösztönszinten reagálok dolgokra, és amikor lehiggadok, akkor tudatosul bennem, hogy ezt most egyáltalán nem így kellett volna csinálni. De egyszerűen képtelen vagyok másképp.

Volt már ebből kellemetlenséged?

Nagyon sokszor. Szerencsére megbántani nem szoktam embereket, mert arra még valahogy tudat alatt is figyelek, de nagyon egyenes és nyers tudok lenni. Azonban ilyenkor is asszertív vagyok, soha nem a másikról állítok valamit, hanem mindig a saját érzéseimről beszélek, de azt nagyon hevesen, öntudatosan. Elismerem, ezt nem mindenki viseli jól.

Könnyen alkalmazkodsz? Új kollégákhoz, új vezetőkhöz, új elvárásokhoz?

Látszólag igen, mert jól tudok együtt dolgozni mindenkivel, talán ennyi intelligenciám mindenképpen van. De ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértek. S ha valami zavar, akkor képtelen vagyok kibírni, hogy ne tegyem szóvá. Ilyenkor megkeresem a módját, hogy jelezzem. Megengedem magamnak, hogy magamat tiszteljem annyira, hogy számítson, hogy én mit akarok. Ha nekem nem fontos, akkor kinek lesz az?

Ugyan Gábort kirázta a hideg ettől a kérdéstől, de ennek ellenére a te szerepálmaidra is kíváncsi.

A szerepálmok pont azért álmok, mert lehet, hogy soha nem valósulnak meg. De ha már kérdezed, ha valaha egyszer színpadra kerülne, akkor nagyon szeretném eljátszani a Karácsonyi lidércnyomás című Oscar-díjas Disney bábfilmben Csontváz Jack szerepét. Fantasztikus szerep, zseniális zenével. Vagy szintén Disney mese, az Eszeveszett birodalom, amiben a fiatal, önelégült királyfit Kuzcó-t. Ilyen álmaim vannak, de ezek tényleg csak álmok. Most lesz Hamburgban meghallgatás a Herkules című musicalre. Nagyon szerettem volna elmenni Hádesz szerepére, amit annak idején Kulka János szinkronizált, és olyan művészi magasságot ért benne el, ami szerintem megugorhatatlan. Annyira fantasztikus volt, minden megszólalását tanítani kéne: okos, de nagyon vicces, elképesztő a kisugárzása, rengeteg rétege van az összes mondatának, és ez nagyon belém égett.

Hogy állsz a hazugsággal? Tudsz a jó cél érdekében hazudni?

Sejtettem, hogy lesz ilyen kérdés is, Gábor folyamatosan ezzel húz, hogy sportot űzök abból, hogy másokat provokálok. De valószínűleg arra céloz, hogy amikor érdemesebb lenne csendben maradni, esetleg kegyesen hazudni, én akkor sem hallgatok. Pedig nagyon sokszor egyedül vállalom fel a konfliktusokat, amikor pontosan tudom, hogy az érzéssel, gondolattal nem vagyok egyedül, de a kiállással igen. A gyerekeimnek tudok „hazudni”, mert ha például mutatják, amit rajzolnak, arra fel sem merül más opció, mint, hogy gyönyörű, ez egyértelműen jó cél. De ha tétje is van a dolognak, akkor nem tudok, fizikai fájdalmat érzek, akármilyen jónak tűnik is a cél, egyszerűen képtelen vagyok hazudni. Ráadásul le is bukok, mert olyankor elkezdek dadogni. De miért ne azt mondjuk, ami van, amit gondolunk? Hát nem az visz előre? Ugyanannyi energia! Lehet, hogy konfliktus lesz belőle, de engem az nem zavar!

Amióta felkerültél a stúdióból, azóta az Operettszínházban vagy. Jó neked itt, nem vágytál soha arra, hogy máshol is kipróbáld magad?

Az Operettben minden szerepet megkapok, ami való nekem, nem panaszkodhatok. Voltak korábban megkeresések másik színházakból, de fel sem merült, hogy elengedjenek. Nem csak engem, senkit se. De nem titkolom, nem jó érzés, hogy mostanában keveset játszok. Nincs annyi előadás, ez sok összetevős történet, aminek az összes okát nyilván nem látom át, de szeretnék ennél sokkal többet dolgozni. Mert azt érzem, hogy erőm teljében vagyok, bármit elbírnék, egész darabokat tudnék elvinni a hátamon, ott is tartok szakmailag, hogy ezt most meg is tudom tenni. Úgy érzem, bármit dob az élet, azt szeretném két kanállal felzabálni. 6 -7 előadásban játszok, ami nagyon soknak tűnik, de havi szinten ezek keveset mennek. De ha arra vagy kíváncsi, művészileg nem vagyok kielégülve egyáltalán, szerintem annál amennyit most játszok, jóval több van bennem. Dolgozom független társulatban, ahol van lehetőség másképp is kibontakozni. Szerepelek az Astrum Egyesület A rózsa titkai – Az igaz történet A kis herceg mögött című darabjában, ami a szerzőről, Antoine de Saint-Exupéryről is szól, hogy a saját házassága és az önéletrajzi pillanatok hogyan érhetők tetten a regényben. Nagyon jó a darab szerkezete, van egy jelenet a szerző életéből, majd a következő jelenet A kis hercegből teljesen erre referál, és nagyon más szemmel nézed az egészet. Teljesen próza, nyolc különböző szerepem van, nagyon jólesik játszani.

A szerepálmoknál említetted a hamburgi Herkulest. Ezek szerint tervben van a külföldi munka lehetősége?

Az Operettszínházzal 12 évig jártunk Németországba, a Szépség és a szörnyeteggel. Közel ezer előadást játszottunk németül, meg itthon még nagyjából háromszázat magyarul. Ennek köszönhetően a nyelvet is magamra szedtem, akkor bennem volt, hogy ennek legyen folytatása. A dilemma az, hogy nem akarom itthagyni a gyerekeimet. Ez a 12 év turné fantasztikus volt, ugyanakkor nagyon sok lemondással járt. Felfoghatatlan, hogy kimész a színpadra, megszólalsz idegen nyelven, és nevetnek a poénokon. Ez egy olyan hatalom, hogy te működsz egy másik nyelven, úgy, hogy ott egyikünket sem ismerik. Fogalmuk sincs, hogy kik vagyunk, de három órával később álló tapssal, síkitva örülnek. Náluk show-nak számít a musical, ahogy mi játsszuk, az pedig színház. Sokkal több az érzelem, sokkal finomabbak a színészi játékok, és elképesztő hatással van rájuk, hogy ez ilyen is tud lenni. Azt éreztem, hogy talán önmagamban is tudok valamit, ami ott hasznosítható és működik. De nagyon sok karácsony maradt ki, a feleségemre hatalmas terheket rótt, hogy egy évben 2-3 hónapot nem voltam itthon. Ha most kapnék egy szerződést, az azt jelentené, ki kell menni másfél évre. Nincs ennek jelenleg realitása.

Akkor kicsit önvédelem is, hogy meg sem próbáltad?

Igen, hogy fel se merüljön. Nem mintha esélyem lett volna, de nem is akartam ezt a dilemmát, hogy ezzel kapcsolatban döntenem kelljen. Ez a hajó most biztosan elment, de hátha lesz még járat. Talán ha nagyobbak lesznek a gyerekek, akkor majd másképp mérlegelünk.

Mi vár rád idén?

Novemberi bemutatónk lesz a Az Orfeum mágusa operett, már elkezdtük a próbákat. Csupa tehetséges ember az alkotó: Pejtsik Péter a zeneszerző, Bozsik Yvette rendezi, nagyon sok az ötlet és az elképzelés. Én még nem látom át, de ez nem is az én dolgom. Szerintem nagyon érdekes próbálkozás 2023-ban operettet bemutatni, de igyekszem nagyon hinni benne.

Van egy másik izgalmas téma is, a színház „repertoárján”: hárman pályáznak a vezetői posztra. Maga a folyamat, a sajtóvisszhang mennyire befolyásolja a munkát?

Azt érzem, hogy ez nem egy lefutott meccs, és egyáltalán nem egységes ebben a kérdésben a társulat. A mindennapi munkát szerintem nem befolyásolja, mindenki teszi a dolgát, de nyilván esélylatolgatások és folyosói pletykák vannak ezzel kapcsolatban. Nekem nincsenek extra elvárásaim egyik jelölttel szemben sem, de önző vagyok, szeretnék többet dolgozni.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Trokán Annától, hogy mikor szteppelünk megint, a Cethal lába nyomán?

Kiemelt kép: Bálint Ádám (Fotó: femina.hu)