Tizenhét évvel az első magyar kiadást követően ismét a boltokba került A méhes titkos élete és a Vágyak könyve szerzője, Sue Monk Kidd régebbi regénye, A sellő legendája – változatlanul Kovács Kristóf fordításában, de új borítóval – a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg.

A negyvenes éveiben járó Jessie Sullivan a fél életét házasságban élte le. Őszintén boldognak hiszi magát, szereti az otthonát, számíthat a férjére, akivel rajonganak tizenéves lányukért, aki mindenben jól teljesít. Ezt az idillikus élethelyzetet bolygatja fel alaposan egy váratlan rossz hír: édesanyja betegsége miatt Jessie-nek vissza kell térnie a szigetre, ahol felnőtt. Itt találkozik Thomas baráttal, a bencés szerzetessel, aki nemsokára véglegesen fogadalmat akar tenni. Jessie-ben azonban vonzalom ébred a barát iránt. Egyfelől ki akar tartani házassága mellett, másfelől viszont nem tudja, mit kezdjen a vágyaival. Ennyi év után csak most kezdi valójában megérteni, ki is ő, és hová tartozik. Vajon mennyi helyet lesz képes szorítani a régi élete számára az újban?

Sue Monk Kidd 1948. augusztus 12-án született a Georgia állambeli Sylvester kisvárosában, ahol a gyermekkorát is töltötte. 1970-ben diplomázott, majd kreatív írás tanfolyamokon vett részt. 2002-ben jelent meg első regénye, A méhek titkos élete, amely azonnal meghozta számára az átütő sikert: a regény több mint 2 és fél évet töltött a New York Times bestsellerlistáján, 36 nyelvre fordították le, és több mint 6 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban és 8 millió példányban világszerte. A 2005-ös A sellő legendája 24 hetet töltött a New York Times keményfedeles bestsellerlistáján, elérve az első helyet is. Harmadik regénye, a Szárnyak nélkül szabadon 2014-ben jelent meg, és szintén széles körű kritikai elismerést kapott, 9 hónapig vezette a New York Times bestsellerlistáját. Eddigi utolsó regénye, a Vágyak könyve 2020 áprilisában került a boltokba, a megjelenést óriási várakozás előzte meg.

“Szerényen igyekeztem elbújni a lehető legapróbbra méretezett kis zugomba, és napjaim, akár egy játék karkötő gyöngyszemecskéi, csak peregtek ki az ujjaim közül.”

A regény egyik legnagyobb erőssége a karakterekben, és kiváltképp Jessie alakjában rejlik, a történet is az ő önazonosságáról szól, vagyis arról, hogy a hirtelen bekövetkező változások milyen hatással lesznek az addig nyugodtnak és biztonságosnak vélt életére. Habár akár Hugh-val, a férjével, akár Dee-vel, a lányukkal harmonikusnak mondható a viszony, a középkorú nő egyre többször érzi, hogy élete lassan fordulóponthoz érkezik, hiszen egyre többször érzi kényelmetlenül magát jelenlegi állapotában. Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy válik egyre világosabbá, hogy a nő múltja sem volt tragédiáktól mentes: kilencéves korában vesztette el apját, aki egy csónakbaleset áldozata lett, de az eset körülményei azóta sem kerültek tisztázásra. Most, hogy anyja mentális állapota is romlásnak indult, ennek a tragédiának a részletei is szép lassan napvilágra kerülnek, amelynek fényében sok mindent át kell értékelnie és gondolnia. Ráadásul a szigetre való visszatérés is felerősíti benne az önvádat, amivel meg kell küzdenie.

Természetesen, ha mindez még nem lenne elég, a nő életébe betoppan egy bencés szerzetes, Thomas is, akibe Jessie menthetetlenül szerelmes lesz, és érzései viszonzásra is találnak – holott mindketten tudják, hogy ez a szerelem tiltott. Ez a helyzet pedig azért is okoz sok fejtörést hősnőnknek, mert férje, Hugh továbbra is ugyanúgy szereti, mint a kezdeti időszakban, de természetesen kisebb-nagyobb házastársi viták és nézeteltérések náluk is előfordulhatnak. Kívülállóként kicsit bosszantó látni, hogy kettejük legnagyobb hibája az, hogy nem beszélnek nyíltan a problémáikról, ezért sem tudják teljesen egészében megoldani azt – inkább hallgatnak és negatív érzéseik (főleg Jessie-ben) csak elraktározódnak és gyülemlenek. Ez a háttér természetesen kell ahhoz, hogy megértsük, netalán fel is mentsük a nőt, amiért ilyen könnyedén bele tudott szeretni Thomasba, megkockáztatva akár azt is, hogy felrúgja eddigi életét.

“Február van. A zsombékos aranysárgában pompázik, a színek melegséget árasztanak, akár a napfény. Igen, ez a sziget örökre megmarad az egyetlen biztos pontnak ebben az ide-oda vándorló világban.”

A történet ezen, romantikusabb vonulata kétségkívül a női olvasókat célozza meg, azonban a regényre nagyon erősen jellemző a hangulatteremtés, amelyben Kidd mondhatni élen jár. A sziget – ahol a cselekmény nagy része játszódik – egy, a szó minden értelmében varázslatos hely. Úton-útfélen legendákba ütközik az ember, ezek közül a legszebb kétségtelenül a címbéli sellőé, amely Jessie életére is nagy hatással van. A sziget egyszerre szimbolizálja a gyermekkort és az otthont, miközben maga a hely múltja is tele van tragédiával – ezen a ponton pedig visszaköszönnek a szerzőre jellemző stílusjegyek, az őket foglalkoztató témák, mint például az afroamerikaiak helyzete.

A sellő legendája egy könnyed nyári olvasmány, amely a látszat ellenére igen fontos üzenetet is közvetít az olvasója felé. Szépen végigvitt történet, ami már csak szokatlan befejezésével is garantáltan megmarad az emlékezetünkben.

Sue Monk Kidd: A sellő legendája (The Mermaid Chair), ford.: Kovács Kristóf, 21. Század Kiadó, 352 oldal
Kiemelt kép: Sue Monk Kidd: A sellő legendája (Szerzőportré: Tony Pearce – Penguin Publishing)