A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról olvashatjátok rövid ajánlónkat, véleményünket. A nagyszínpadon elsőként az Örkény Színház The Black Rider című előadása mutatkozott be.  

A legnagyobb videómegosztó portálon csaknem az összes fellelhető The Black Rider előadásba érdemes belenézni ahhoz, hogy megállapítást nyerjen, más verziókhoz viszonyítva mennyire elborult és sajátságos Polgár Csaba Örkény Színházbéli rendezése, és hogy az ő értelmezésében miként kel életre a Bűvös vadász iróniával és groteszk elemekkel átszőtt története a többiekéhez képest.

A Robert Wilson, Tom Waits és William S. Burroughs alkotótrió sztorija szerint Wilhelm, az írnok beleszeret egy vadász lányába, azonban magas szintű lövésztudomány a követelmény az atyai áldás elnyeréséhez, valamint a nagy múltú jáger-famíliába való bekerüléshez. Egy sánta idegen kínál fel számára újra és újra olyan varázsgolyókat, amelyekkel minden találat célba érhet, ám hogy érdemes-e lepaktálni egy ördögszerű lénnyel, arra csak az események végkifejletének révén érkezik meg a felelet.

Jelenetkép a The Black Rider című előadásból (Fotó: Horváth Judit)

A külföldi változatok nagy részében intenzív színpadi smink erősítette a szereplők mimikáját fel, és megtörtént, hogy a kifestés jellege miatt azt lehetett hinni: egy hajdani Kiss koncertbe csöppentünk bele a The Black Rider produkció helyett. Ami pedig az egyik legviccesebb helyzetet teremtette, az annak a realizálása volt, hogy a Regensburg Theather ördögfigurája arcvonásaiban és megjelenésében bizonyára minden magyar színházbarátot Erkel László „Kentaur” hazai jelmeztervezőre emlékeztet. Hogyha amúgy erről az Örkény Színház színlapján „Faláb, a patás”-ként megemlített karakterről szó esett, nem mehetünk el amellett, hogy az Asher Tamás-féle, szcenírozott koncertként tálalt, régebbi The Black Riderben, és a Polgár Csaba rendező nevéhez fűződő mostani feldolgozásban egyaránt egy-egy színésznő kapta meg a szerepet, előbbiben a lapokat Básti Juli keverte, utóbbiban pedig Takács Nóra Diána kavarja fel az állóvizet.

Külön érdekesség, hogy a Vörös malom musical legelső szériájában az ottani ördöglényt, Rex Infernust Vikidál Gyula váltótársaként a legendás Psota Irén formálhatta meg, a nemtelenség ennélfogva nemcsak aljasságra utalt az ottani diabolikus figurával kapcsolatban, hanem rögvest többjelentésű kifejezéssé nemesedett. Persze a The Black Rider stílusában és kivitelezésében is sokkal merészebb, mint a Molnár Ferenc regényéből kikerekedő színmagyar történet, és hogyha Tom Waits-ék alapművét pszichedelikus jellegűnek és végletesen abszurdnak tituláljuk, akkor az is megállapítható, hogy Polgár Csaba rendezőként ezekre az ismérvekre még vagy két-három lapáttal rátesz.

Jelenetkép a The Black Rider című előadásból (Fotó: Horváth Judit)

Nála a groteszk a bábokat és/vagy burleszkfilmek közreműködőit megidéző mozgáskultúrában, a naiva-karakter (Zsigmond Emőke) szándékosan eltorzított és lebutított, ám valójában rafinált hangképzési technikát igénylő énekhangjában, a cselekmény asszociációkat is megkívánó, nézőkkel összekacsintó gegekre felépített szituációiban, illetve a rímpoénokat és szójátékokat bőséggel tartalmazó szövegekben van jelen, no meg a valóságtól elrugaszkodott, jelképszerű színpadképekben. Pont, mint a más vonalon utazó, de érzetileg azért valamelyest rokonítható Rocky Horror Picture Show, ez a darab is afféle bizarr zenés tripként jelölhető meg, ami éppen a szabálytalanságában gyönyörködtet, a figurák ugyanis elnagyoltak, mégis megjegyezhetőek, mivel nem hozzák a tipikus szereppaneleket.

Az esetlen Wilhelmet Borsi Balogh Máté személyesíti meg, akinek érdemes lenne foglalkoznia a hangjával, mert ha valaki az ő nevét is beleírja a YouTube keresőjébe, akkor kiderülhet, hogy a színészt kis időráfordítással és energiabefektetéssel akár komolyabb énekes feladatok is megtalálhatják, mert alkalmas erre. Polgár Csaba hasonlóan gondosan járt el, hiszen csapatát úgy válogatta össze, hogy a zenés színházi iránt fogékony, ugyanakkor a prózai színészek játékmódját készségszinten alkalmazó szereplőkkel vehesse magát körbe, akik önmagukban is képesek rá, hogy atmoszférát teremtsenek.

Jelenetkép a The Black Rider című előadásból (Fotó: Horváth Judit)

Mivel azonban a The Black Rider-szerű, komplex előadások nem érik be ennyivel, a speciális jelmezekkel és díszletelemekkel Izsák Lili ez irányú munkája nyomán, illetve a világítástervező Baumgartner Sándor, illetve a sound- és médiadesignerek tevékenységének köszönhetően az Örkény Színház saját projektjébe nagyon erős, kívülről érkező légkörteremtő ingerek is bekerültek. A darabnak ez a verziója nem csupán a Madách Imre téri teátrum törzsközönségét varázsolta el, a színikritikusok tavaly a legjobb szórakoztató előadásnak választották a produkciót meg, és az idei Országos Színházi Találkozó legelső versenynapján a Magyarország számos pontjáról odaérkező közönség is igencsak szerette.

Kiemelt kép: Jelenetkép a The Black Rider című előadásból (Fotó: Horváth Judit)