Tévéfelvétel készült a Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú cseresznye című előadásából: a darab rögzítésére január 12-én kerül sor.
Hunyady Sándor közkedvelt drámáját 2019. október 11-én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház, Szőcs Artur rendezésében. A szerző anno így fogalmazott műve kapcsán: „A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem. A háború derekatáján történt, hogy a szabadkai „Pest” szálló éttermében mulató társaságba keveredtem. Ennek az éjszakának királynője egy magas, karcsú fiatalasszony volt. Fekete volt ez az asszony, mint a kőszén. A haja fekete, a bőre fekete, a szeme, mint a fekete strassz. Azt láttam, hogy egész becsületével, szeretetével és gyengédségével ragaszkodik az urához. De viszont azt is észrevettem, akármint titkolta erkölcse és szemérme, hogy halálosan szerelmes az egyik huszárba. Arra gondoltam, hogy milyen drámai komplikáció lenne, ha a sors egyszer próbára tenné ezt a szenvedélyes, erős teremtést: válasszon.”
Az előadás főbb szerepeiben Bodoky Márk (Péterházy Géza), Lajos András (Veliszavljevics Dusán), Czvikker Lilla (Irina), Prohászka Fanni (Danica), Simon Zoltán (Balázsházy főhadnagy), Feczesin Kristóf (Nikolics) és Szegedi Dezső (Goran) látható. A díszletet Árvai György, a jelmezeket Szűcs Edit tervezte, a koreográfia Fűzi Attila munkáját dicséri. A színház felhívja a figyelmet, hogy a január 12-i előadásra a kamerák elhelyezkedése miatt a jegyvásárlás korlátozott, jegyek kizárólag személyesen a jegyirodában válthatók, valamint a darab közben a kamerák mozgása időnként zavarhatja a rálátást.
Kiemelt kép: A Feketeszárú cseresznye főszereplői: Bodoky Márk, Czvikker Lilla és Lajos András (Fotó: Miskolci Nemzeti Színház)