A 2019 júniusában tragikusan fiatalon, mindössze 48 éves korában elhunyt Térey János nevét vette fel Hajdú-Bihar megyei Vámospércs új könyvtára, amelyet a nemrégiben felújított művelődési ház emeletén alakítottak ki. A közelmúltban átadott kulturális intézményben a tágas kölcsönző részen túl, gyereksarok, szakirodalmi helyiség és egy kisebb olvasóterem is várja az irodalom iránt érdeklődőket.
A debreceni születésű, többek között Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjjal kitüntetett Térey János gyermekkora egy részét Vámospércsen töltötte, emlékeit, élményeit számos írásában meg is örökítette. Az író-költő 2018-ban a város díszpolgára lett, most közel félmilliárd forintból újították fel a művelődési ház és könyvtár épületét, amely az ő nevét viseli. „Amikor Térey János Könyvtárról beszélünk, nem arról van szó, hogy a helyi könyvtár felveszi a barátunk nevét, hanem a helyi közösség egy volumenében, funkciógazdagságában új minőséget épített itt, ami reményeink szerint, a költő, író neve, szellemisége és hozzánk fűződő szeretete által is áthatott” – mondta el a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett névadó ünnepségen Korpa Tamás, a főszervező.
Az eseményen többek között részt vett Harmath Artemisz irodalomtörténész, Térey özvegye is, aki elárulta, hogy Vámospércs neki és néhai férjének szívbéli, költészeti, tudományos és családi búvóhelyévé vált. „Búvóhely mindig nagyon kell …első wigwamomat a vámospércsi kertben emeltem szőlőkarókból és akácfaágakból” – idézte egykori férjét.
Kiemelt kép: Térey János (Fotó: televizio.sk)