Az európai kamarazenekarok élmezőnyében jegyzett együttes szeptemberben a romániai Nemzetközi Enescu Fesztiválon aratott hangos sikert, ezt követően a kamarazene két németországi fellegvárába utaztak, Neumarktban és Kronbergben adtak teltházas, hangos ovációval záródó koncerteket. Európa után Dél-Amerikába utaztak, ahol megismételték a művészeti vezetőjük, Várdai István világhírű csellóművész és a Sárközy Lajos és zenekarának közreműködésével összeállított Magyar rapszódia című zenei programot, amely a magyar zenei örökséget és hagyományokat állította reflektorfénybe, ezúttal a perui és a brazíliai közönség előtt. Minden állomáson elismerés és dicsérő kritikák erősítették a zenekar hírnevét, amely meglátszik a következő évek terveiben is: koncertnaptárukba már most bekerültek a neves helyszínek újabb felkérései.
A sikeres nemzetközi fellépések után a Liszt Ferenc Kamarazenekar remek koncerttel indítja a 2023/24-es hangversenyszezont: október 25-én, a hagyományokhoz híven a Zeneakadémián lépnek a hazai közönség elé, a zenekar művészeti vezetője, Várdai István a világ egyik legnépszerűbb csellóversenyét, a híres Dvořák-concertót választotta ki erre az alkalomra. A koncert dirigense is közönségkedvenc lesz: Takács-Nagy Gábor irányításával mutatják be a 19. századi romantika sokféle zenei arcát, ahogy a koncert címe is magában foglalja: az idillitől a fékezhetetlenig.
Ezután a hangverseny után ismét több országon átívelő európai turné következik, a hazai hangversenylátogatóknak december 3-ig kell várni a viszontlátásra. Adventi első vasárnapján, az Ottensamer-fivérek vendégeskednek az együttesnél, újabb kiemelkedő hangverseny keretében.
Kiemelt kép: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó: LFKZ)

