Sokáig elképzelése sem volt a hogyan továbbról, nem járt diákszínjátszó körbe és szavalóversenyen sem indult soha. Érettségi után képesítés nélküli tanárként dolgozott egy kisegítő iskolában, de takarított szállodában és dinnyét is árult a körúton. Nagyon jól kijött a diákokkal és tetszett neki a munka is, de a gyógypedagógiai karra nem vették fel. Nővére ekkor már a Pinceszínházhoz tartozott, akitől annyit kért, hogy ajánlja be oda, „ő is elbohóckodna ott”, de végül az Arany János Színházban kötött ki.  Azóta sok év telt el, rengeteg színházi és filmes szereppel, és új fejezet is íródik: 25 év után váltott társulatot, az idei évadtól a Thália Színház csapatát erősíti. Bede-Fazekas Szabolccsal beszélgettünk.

Holnap lesz a bemutatója az új darabotoknak: Varázslat egy nyáréjszakán, amely Shakespeare klasszikusa a Szentivánéji álom, Székely Csaba fordításában. Gondolom, a pályád során te nem most találkoztál először ezzel a művel.

Valóban nem, de nagyon régen játszottam, még a régi Nemzeti Színház kamaraszínházában, a Várszínházban, Iglódi Pista rendezésében. Akkor az egyik szerelmest játszottam, azóta színészként nem találkoztam a darabbal, de többször is láttam, különböző színházakban. Szerintem ez most nagyon izgalmas előadás lesz, Székely Csaba újraírta a történetet, nem is verses formában, hanem egy teljesen új, prózai szöveggel játsszuk. Nem akarok mindent elspoilerezni, de szerintem formabontó lesz, és nagyon reméljük, hogy a nézők ízlésével is találkozni fog. Én nagyon szeretem, sok munka van benne. Az egyik mesterembert játszom, de sokan vagyunk és nagyon jó hangulatú volt a próbafolyamat.

Az élet bármely területén nem igazán jellemző, hogy valaki sok évet tölt egy helyen, a színház világában pedig szinte kifejezetten ritkaság a hosszútáv. Te hány évet voltál a Pesti Magyar Színházban?

25 évet, ami tényleg nem kevés egy helyen. Alapvetően hűséges típus vagyok, amióta elvégeztem az egyetemet, ez a 3. színházam. Pályakezdőként voltam 3 évet Nyíregyházán, utána a Pesti Magyarban 25 évet, és most kezdtem a Tháliában. Kipróbáltam egy évig, hogy milyen a szabadúszó lét, ezalatt csináltunk egy előadást a Novák Petivel, egy Csoóri Sándor darabot, a halálának 5. évfordulójára, a Halálra táncoltatott lányt, amivel sokat utaztunk, Erdélyben is voltunk. Sokszerepelős és nagyon látványos produkció lett táncosokkal, zenekarral, jó élmény volt belekóstolni ebbe a világba is.

Részlet a halálba táncoltatott lány című előadásból (fotó: Váradi Levente )

Most ismét társulati tag vagy, ez az első évadod a Tháliában. Ki talált rád?

Kálomista Gáborral együtt dolgoztam az Elk*rtuk  című filmben. Jártunk sokfelé közönségtalálkozókra és egyszer csak szólt, hogy szeretné, ha csatlakoznék a társulathoz.

Volt konkrét szerep, amire hívott vagy, „csak”szerette volna, hogy itt legyél?

Nem, akkor még nem beszéltünk konkrétumokról, de ennek ellenére különösen jól esett a felkérés.

Kértél gondolkodási időt, vagy rögtön igen mondtál?

Nem kellet sokat gondolkodnom, örömmel fogadtam a lehetőséget. Tudtam, hogy nagyon jó itt a csapat, erős a társulat, jók az előadások is, nem igazán volt min vacillálni.

Fontos számodra a társulati lét?

Fontos. Nekem a szabadúszás annyira nem megy. Valószínűleg azért, mert soha nem is voltam szabadúszó, ha megerőltetném magam, lehet, hogy belejönnék, hogy hogy lehet jól csinálni, hiszen sokan csak úgy tudnak létezni, tehát működik. De nemcsak a kényelmi szempontok miatt fontos, hanem mert szeretek is tartozni valahova. Én nem vágyom arra, pedig biztos annak is van varázsa, hogy egyik nap itt játsszak, a másik nap meg teljesen máshol, és ez így menjen folyamatosan. Ahhoz kell egy „magányosabb farkas típusság”, engem jól eső érzéssel tölt el, hogy van öltözőm, hogy vannak fix pontok a szakmai életemben. Nyilván mindkét formának megvannak az előnyei és a hátrányai is, mert szabadúszóként jobban tudsz gazdálkodni az időddel és a feladatokkal, de nekem jobban testhez áll a társulatban való létezés.

A mostani társulatból dolgoztál már valakivel korábban?

Szabó Győzővel forgattam többször is, Domokos Lacival még nagyon régen dolgoztunk együtt. S bár közös munkáink nem nagyon voltak a többiekkel, szinte mindenkivel találkoztam már valahol a pályán, ha máshol nem, a szinkronban. Bemutatkoznom senkinek nem kellett. (nevet)

A Varázslat egy nyáréjszakán már a második bemutatód, a Killer Joe-val debütáltál ősszel. Lesz még új feladatod az évadban?

Igen, február közepén kezdjük el a Ványa bát, Kelemen József rendezésében. Eredetileg két bemutatóról volt szó erre az évadra, de három lesz végül belőle, szóval, tényleg nem panaszkodhatom, van feladatom.

Bede-Fazekas Szabolcs és Szabó Győző a Killer Joe című előadásban (fotó: Thália Színház)

És nem csak a színházban, a televízióban is van bőven feladatod, hosszú évek óta szinte nincs olyan sorozat, amiben ne szerepelnél.

Most újra megy a Drága örökösök, amelynek az előző szériájában is végig játszottam, ennek a forgatása eltart júniusig. Több epizódban játszottam a Keresztanyuban, és A mi kis falunkban is, hogy csak a viszonylag frissebbeket említsem. Nagyon szeretek forgatni, teljesen más a tempó, mint egy színházi próbafolyamat során, és engem inspirál a változatosság. És szerencsés is vagyok, mert mindig jók a kollégák, a rendezők, és ennek köszönhetően a hangulat is.

Könnyen egyeztethető vagy?

Nem igazán. De szerencsére ennek a koordinációjában a színház titkársága rengeteget segít, rugalmasak, valamint ők átlátják a próbaidőszakokat és az előadásaimat. Nekem nem erősségem az adminisztráció.

Jól érzed itt magad, bejöttek a számításaid?

Abszolút! Nagyon jól érzem itt magam, szerintem most teljes mértékben a helyemen vagyok. És fontosnak tartom megjegyezni, hogy ehhez rengeteget tesz hozzá Kálomista Gábor, a Thália Színház vezetője. Nagyon korrekt igazgató. Figyel a társulatra, ha bármilyen problémád van, fel lehet hívni, lehet vele beszélni, ezek nagyon fontos dolgok. Itt van velünk a premier bulikon. Csak jót tudok róla mondani, nagyon sokat köszönhetünk neki.

Amikor hívott az Elk*rtuk-ba, azon mennyit rágódtál?

Őszinte leszek: nem sokat. De értem, mire gondolsz, és szerintem ebből a tekintetből nézve szerencsés voltam, rajtam nem igazán csapódott le az a hisztéria, amely pár szereplőn nagyon. Kimaradtam ebből, nem tapasztaltam semmilyen rosszindulatot a film után. De azért az egy lényeges momentum, hogy színész vagyok, ez a munkám, ez a dolgom. És kicsit talán túl is volt lihegve az egész, mi lenne, ha egy orvos nem műtene meg valakit, csupán szimpátia alapján. Ugyan már! Egyébként meg remek munka volt és a film is nagyon jó lett.

A Pesti Magyar Színházban nagyon sok darabban játszottál, köztük a teátrum egyik ikonikus előadásában, a Házasságon innen, házasságon túlban is, ami 15 éve megy töretlen sikerrel. Ezeket mind leadtad vagy van olyan előadás, amiben játszol még ott?

Úgy váltunk el az igazgató úrral, hogy ennek a lehetősége fel sem merült…

Bede-Fazekas Szabolcs és Soltész Bözse (Fotó: Juhász Éva)

Édesapád operaénekes, a nővéred szintén színész, a feleséged viszont civil. Volt ebben tudatosság, vagy teljesen véletlenül alakult így?

Ha szakmabeli a párod, akkor érti, hogy mit csinálsz, miért nem mész mondjuk időben haza. Ha civil, akkor otthon másról is lehet beszélni, mint a színház. Nekem jólesik, hogy olyan valaki van mellettem, aki teljesen más aspektusból látja a világot. Nem ebben a fura, néha tébolyító dologban éli a mindennapjait, amiben én, hanem egy teljesen racionális világban létezik. De természetesen színházszerető, nézi az előadásaimat, szereti is, de jó, hogy mindent más szemszögből néz és lát, mint én.  Néha jó rácsodálkozni, hogy léteznek más dimenziók is. Ha szakmázni akarok, akkor felhívom a nővéremet, akivel éjszakába nyúlóan tudunk a színházról beszélgetni. És érdekes, de a gyerekeim sem egyformán állnak ehhez a világhoz: a lányom kacsingat a színház felé, nyáron színjátszótáborban volt, a fiam pedig azt is nehezen viseli, ha meg „kell” nézni egy előadást. Őt egyáltalán nem köti le, viszont sportol, és azt nagyon komolyan veszi.

Szoktál újévi fogadalmat tenni?

Nem igazán, de ez nem azt jelenti természetesen, hogy mindent jól csinálok. Inkább azt, hogy nincs ennek jelentősége. Annyi talán, hogy minél többet legyek a gyerekekkel. Erre mindig figyelek, ha nincs próbaidőszakom, akkor délután velük vagyok. Megyek értük az iskolába, viszem őket edzésre, ezek az órák kikapcsolnak, és ilyenkor minden perc édes teher.

Nyitókép: Bede-Fazekas Szabolcs (fotó: Thália Színház)