Augusztus 29. és 31. között rendezik meg Révkomáromban a város nagyszabású nemzetközi operettfesztiválját, a LehárFesztet. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Lehár Ferenc Polgári Társulás 2023-ban hívta életre a rangos szemlét Klemen Terézia irányításával, hogy méltó emléket állítsanak a város szülöttének, Lehár Ferencnek, valamint tisztelegjenek az operett műfaja előtt. A második alkalommal megrendezett fesztivál fővédnöke Szinetár Miklós színházi és filmrendező.

Augusztus 29-én a LehárFeszt már kora délután kezdetét veszi, a Klapka téren autóbemutatóval, az Európa udvarban Bertók Tibor, majd a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola közreműködésével pedig gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket. A Tiszti pavilonban egy zenés életrajzi színmű, Az örök primadonna, Honthy Hanna kerül színre, miközben az udvaron egy Lehár Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítással találkozhatnak a látogatók. Az első nap esti előadásaihoz közeledve megelevenedik az operett fénykora, amelyhez korabeli autók, valamint hagyományos primadonna és bonviván öltözetek segítségével kerülhetnek közelebb a Komáromba látogatók. A Tátra moziban vetítik majd a Lehár Ferenc munkásságát bemutató Az Operettkirály című életrajzi filmet. A fesztivál első napját két zenés előadás zárja a Tiszti Pavilon Amfiteátrumában: Kékkovács Mara és Faragó András Kálmán Imre szerelmeit varázsolják a színpadra Az asszony összetör címmel, ezt követően pedig a Magyar Zenés Színház művészeinek tolmácsolásában kerül színre a Szögény Dankó Pista.

A fesztivál második napja is gyerekeknek szánt programokkal indul majd: a kicsik elmélyedhetnek a hangszerkészítés rejtelmeiben, valamint bepillantást nyerhetnek abba, hogy hogyan készül egy zenés előadás. Komárom utcáin ezután tánc- és viselettörténeti bemutatókkal találkozhatnak a városba látogatók az Újhold régi zene- és táncegyüttes jóvoltából, de visszatérnek az előző nap veterán autócsodái is. A Tiszti Pavilonban 16 órától a szakmai beszélgetésé lesz a főszerep, Szinetár Miklós az elmúlt évtizedek nagy zenés színházi pillanatairól emlékezik meg Lengyel Emesével. Az Amfiteátrumban eközben a fiatalabb generáció kikacsint a modernebb műfajok felé, a tavaly nagy sikert arató Magic Melodies musical trió szórakoztatja majd a hallgatóságot. A Tiszti Pavilon udvarán egy korokon és műfajokon átívelő zenés színmű kerül bemutatásra Dérynétől István, a királyig címmel, Ullmann Zsuzsa és Kovács Szilárd közreműködésével. Az estét egy nagyszabású operett- és musicalgála zárja az Amfiteátrumban a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral, Farkas Pál vezényletével. Az esten közreműködik Ballánová Viktória, Balogh Luca, Boncsér Gergely, Haraszti Elvira, Kovács Szilárd, Pavol Oravecz, Szondi Tamás, Ullmann Zsuzsa és Tímár Tímea.

A Lehárfesztet egy délelőtti AGAPÉ zárja augusztus 31-én, ahol a résztvevők egy kötetlen beszélgetés keretében megkóstolhatják híres zeneszerzőink kedvenc ételeit.

Kiemelt kép: Pillanatkép az I. Lehárfesztről (Fotó: Komáromi Nemzetközi Operettfesztivál)