Izgalmas újévi gyerekprogramokkal készül a Magyar Nemzeti Galéria: tematikus előadások, tárlatvezetések, kreatív workshopok, képkeresők, társasjátékok, memóriajátékok, valamint óriás színezők is várják a kicsiket január első hetében. 

Január 3-án a Galéria tereiben rejtőző lovakat, mókusokat, kutyákat, madarakat kereshetjük meg közösen, majd a leghíresebb megfestett piknikhez is csatlakozhatunk. Másnap világutazókká válhatunk: a foglalkozás során Európában kalandoznak, képzeletben elrepülnek a Közel-Keletre, és egy csendes-óceáni szigetet is meglátogatnak a gyerekek. Az 5-i foglalkozás során festmények segítségével merülnek el a színek és formák érdekes világában, a zárónapon pedig a hangok és hangulatok nyomán kalandoznak a képek között, zenét hallgatnak, és megszólaltatják a festményeket.

A tárlatvezetésekre az 5-10, valamint a 8-12 éves korosztályt várják, a részvétel díja a gyerekeknek 1000 Ft, a kísérők pedig az állandó kiállításra váltott kedvezményes belépőjeggyel vehetnek részt a programon (1700 Ft/fő). A gyerekeknek szóló tárlatvezetéseken érkezési sorrendben lehet részt venni, a csoportok létszáma maximum 20 fő.

Kiemelt kép: Magyar Nemzeti Galéria (Fotó: szallas.hu)