A Budapest Brand Nonprofit Zrt. nyílt pályázatot hirdet a 2022. november 4. és december 31. között megrendezésre kerülő Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre, amelyre hazai kézművesek, nép- és iparművészek, dizájnerek és innovatív kézműves alkotók jelentkezését várják augusztus 1-jéig.
A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár idén a korábbi hagyományoknak megfelelően november 4-én kezdődik, és nyolc héten át tart. A látogatók ezúttal az igazi közösségi térként funkcionáló Városháza parkban és a Deák Ferenc téren kóstolhatnak bele a meghitt, ünnepi hangulatba. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Vörösmarty tér 2022. augusztus 1. napjával a törvény erejénél fogva a Magyar Állam tulajdonába kerül, az állam tulajdonjogának bejegyzésével egyidejűleg pedig hatályba lép Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatát megillető vagyonkezelői jog. Emiatt bizonytalanná vált a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezésének sorsa, különös tekintettel arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat az Országgyűlés döntésével szemben bírósághoz fordul. A jelenleg fennálló körülmények ellenére a Budapest Brand a Vörösmarty téren is tervezi a vásár megszervezését, mert mint Faix Csaba vezérigazgató mondja: „A Vörösmarty téri karácsony […] a város egyik legfontosabb téli – turisztikai – attrakciója.”
A Városháza parkban húsvétkor megrendezett nagysikerű Budapesti Tavaszi Vásárhoz hasonlóan a szervezők kreatív élményparkot hoznak létre a karácsonyi időszakra is, kiaknázva annak központi, belvárosi találkozási hely funkciójában rejlő lehetőségeket. A klasszikus kézműves és gasztronómiai élményeken túl, körhintával, dizájner galériával, téli aktivitásparkkal és a megszokott karácsonyi díszvilágítással egészül ki a park téli mesevilága. A kiírt pályázattal a szervezők idén is megjelenési lehetőséget szeretnének biztosítani olyan hazai alkotók és művészek számára, akik saját készítésű minőségi, egyedi termékeikkel hozzájárulnak a karácsonyi vásár sikeréhez és a látogatók hangulatához. Többnyire olyan termékekkel lehet és érdemes pályázni, amelyek népművészeti, iparművészeti, dizájner vagy innovatív kézműves manufaktúrából származnak, előállításukra Magyarországon került sor, továbbá amelyek kötődnek az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz vagy ahhoz méltó minőségi kézműves árunak minősülnek.
A pályázatra kizárólag online lehet jelentkezni, 2022. augusztus 1. 12 óráig, a Budapesti Karácsony oldalán, ahol a további pontos részletek és a teljes pályázati kiírás is megtalálható.
Kiemelt kép: Budapesti Karácsony (Fotó: Budapest Brand Nonprofit Zrt.)