Idén tavasszal jelent meg magyarul Holly Jackson trilógiájának zárókötete Halott kislány a jó kislány címmel, amelyben főhősünknek nemcsak a korábbi, tragikus élményeit kell feldolgoznia, hanem azt a tényt is, hogy egy sorozatgyilkos legújabb kiszemeltjévé vált. Sőt, ennél még többet is.

Egy könyvajánlónál a történet ismertetését talán nem ildomos alig két mondattal elintézni, ennél a regénynél azonban nem igazán lehet vagy érdemes mélyebben belemenni a cselekménybe. Részben azért, mert aki olvasta és szerette az előző két részt (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz, Jó kislányok, rossz viszonyok), az bizonyára már tűkön ülve várta a folytatást – ami meglehetősen tartalmas olvasmány a maga közel 600 oldalával –, részben pedig azért, mert Jackson folyamatosan képes meglepni olvasóját, így minden apró információ hatalmas spoilernek minősülne.

A fiatal írónő gyakorlatilag már az első résszel megreformálta a fiatal felnőtteknek szóló krimi műfaját, és habár a sorozat- és kötetcímek, valamint a borítók is egészen mást sugallanak, szó sincsen itt iskolai cicaharcokról és szerelmi drámákról, sőt, Jackson szinte kötetről kötetre emeli a tétet, aminek köszönhetően a trilógia zárókötete egy meglehetősen nyomasztó, és némely ponton sokkoló thrillerré is válik. Olvasóként meglehetősen üdvözítő volt látni, ahogyan a szerző nem félt az önkéntes nyomozónak beálló Pip baráti köréhez kapcsolódó személyt megtenni gyilkossá – vagyis az általános izgalmakon túl adott volt a kérdés is, hogy ennek milyen hatásai lesznek az addig szorosnak tűnt barátságra is. Ezeket az ok-okozati szálakat Jackson a folytatásokban mondhatni mesterien fűzte össze, és habár megvan a sanda gyanúm, hogy eredetileg nem trilógiában gondolkodott, kiváló érzékkel kanyarodott vissza a későbbiekben is az előzményekhez. Olyannyira, hogy a Halott kislányban az első rész (látszólagosan megfejtett) rejtelmei is új értelmezést kapnak, éppen ezért semmi esetre sem ajánlatos ezzel a kötettel kezdeni az ismerkedést, hiszen elég sok visszautalást kapunk a korábbi cselekményre.

“Elkerülhetetlen. Bezárult a kör. A vég volt a kezdet, és a kezdet volt a vég. Vissza kell térnie a legelejére, az eredethez, hogy mindent helyrehozzon.”

A korábbi regények ismerete pedig nemcsak a mostani nyomozás, hanem Pip lelki világának megértéséhez is szükségesek. A lányt ugyanis – egészen érthető okokból – megviselte korábbi ténykedése, valamint az annak során átéltek és látottak. Ennek következtében Pipnek idejekorán kell szembesülnie azzal, hogy a világban létezik gonoszság, hogy a jó és a rossz közötti határvonal könnyedén elmosódhat. A dolgok soha nem feketék és fehérek, hanem szürkék. Hiszen ott van például Max Hastings, a srác, akiről tudjuk, hogy bűnös, az esküdtszék mégis felmenti az őt ért vádak alól, és ott van Elliot Ward, aki bár börtönben ül egy olyan tettért, amit valóban el is követett, de a tette mögött egy meglehetősen emberi indok húzódik. Ez a fajta igazságtalanság felborítja Pip értékrendjét, aminek következtében a lány nyugtatókhoz nyúl, és depresszióssá válik. Megfogadja magának, hogy még egy – látszólag könnyű és tiszta – ügyet megold, hogy elcsitítsa a lelkében dúló vihart, ám az élet újra közbeszól.

Ritka az ilyen fokú érzelem- és állapotábrázolás az ifjúsági regényekben, főleg, hogy a szerző hatalmas űrt tölt be azáltal, hogy meglehetősen hosszan foglalkozik Pip lelkivilágával (nagyjából az első 100-120 oldalon keresztül). Persze, ne gondoljuk azt, hogy ez pusztán időhúzás Jackson részéről, ezek a fejezetek is szerves részeit képzik a történetnek, és legalább annyira izgalmasak, mint amennyire egy nyomozás lenne. A legtöbb hasonló típusú regényben (vagyis, amikor tinik derítenek fényt gyilkossági ügyekre) az írók figyelmen kívül hagyják, hogy a halál, az emberölés milyen hatással lehet egy, még fiatal felnőttnek sem nevezhető ember érzelmi fejlődésére, így a Halott kislány ebből a szempontból is kivételes olvasmány.

“És ha Pip lenne az, aki végre nyakon csípi és ezzel kiszabadítana egy ártatlan embert, az egyértelműen jó lenne. Nem lenne ambivalens érzés. Nem lenne bűntudata. A jó és a rossz újra élesen elválna egymástól. És akkor nem dörren fegyver a szívében, vér se lesz a kezén. Ez mindent helyrehozna, így minden visszatérne a régi kerékvágásba.”

Meg abból is, hogy Jackson tovább is megy ennél: a regény látszólag a szokásos sémára épül fel, vagyis, hogy Pip félig-meddig akaratán kívül, de belefolyik egy veszélyes nyomozásba. Jelen esetben egy sorozatgyilkos nyomába kell szegődnie – pontosabban menekülnie kell előle. A baljós jeleket, üzeneteket azonban mintha csak ő venné észre, a rendőrséghez hiába fordul, azok még annak ellenére sem akarják őt komolyan venni, hogy a korábbiakban mennyit segítette a munkájukat (pontosabban: elvégezte azt helyettük). Ahogyan a szerző az utószóban ki is fejti, az igazságszolgáltatás rendszerében való csalódottságát írta meg ebben a történetben, és az a düh, amit emiatt érez, valóban érzékelhető is. A regény felénél olyan csavart kapunk, amely abszolút eredeti, és amely után tudjuk, hogy már semmi sem lesz a régi. Bizonyára ezzel a lépéssel sokak ellenszenvét vívja majd ki az írónő, hiszen olyan helyzetbe hozza főhősét, amely egy antagonistához nem méltó, ám Jackson mer tabukat döntögetni, ezzel pedig olyan lezárást kanyarított a trilógiájának, amellyel erkölcsi és morális szempontból is lehet vitatkozni (és mindkét félnek – a helyeslőnek és az elítélőnek is – egyaránt igaza van), egy azonban biztos: szó nélkül nem lehet elmenni mellette.

Habár a trilógia már lezárult (nem is akármilyen befejezéssel), Jackson egy előzmény-kisregénnyel is megörvendeztette a rajongóit. Bár biztos információnk nincs erről, de tekintve, hogy a sorozat hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvend, a Kolibri Kiadótól elég nagy balgaság lenne, ha nem jelentetnék meg a Kill Joyt.

Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány (As Good, As Dead)
ford.: Horváth M. Zsanett, Kolibri Kiadó, 564 oldal