Veréb Tamás 2013-ban csatlakozott a Budapesti Operettszínházhoz, ahol Az elfújta a szél című musical férfi főszerepében mutatkozott be. Ugyanebben az évben megkapta a Rómeó és Júlia címszerepét is, az elmúlt öt évben pedig olyan előadásokban láthatta a közönség mint A Notre Dame-i toronyőr, a Mozart!, a Miss Saigon, a Kékszakáll, a Szép nyári nap, vagy a Fame. Legutóbbi bemutatója pedig a nagy sikerű István, a király volt, melyben a magyar államalapítót kelti életre a színpadon.

Veréb Tamás az István, a király című előadásban (fotó: Várady Nikolett)
Az énekes-színészt meglepő döntéséről, és annak okairól a Blikk kérdezte: „Az elmúlt két évben sorra lekerültek a repertoárról azok a darabok, amelyek nagyon fontosak voltak számomra és a közönségem számára is. Quasimodo szerepe kifejezetten a szívem csücske volt. Eközben jöttek a tévés felkérések, mint a Csak show és más semmi, ezek találkoztak az újra való igényemmel. De az fontos, hogy nem a színházi létezésem szűnik meg, csak az operettszínházi.
Jó ideje érzem azt, hogy szeretném a saját történetem elmesélni, ehhez pedig most erre kell helyezni a hangsúlyt. Egy olyan ciklus érkezett el az életemben, hogy át kellett gondolnom, mibe fektetem a nagyobb energiát. Inkább a könnyűzenei karrieremre és a tévés, esetleg filmes szereplésekre koncentrálok.”

Sándor Péter A kék madár című előadás olvasópróbáján (fotó: Várady Nikolett)
Az István, a király című előadásban október 23-án láthatja utoljára a közönség Veréb Tamást István szerepében. A fiatal énekes szerepeit januártól Sándor Péter veszi át, akit hamarosan A kék madár című új bemutatóban lép a teátrum közönsége elé, ezt a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György árulta el az újságnak.