2023-ban ünnepelte 100. születésnapját a Kodály Filharmonikusok, a centenárium alkalmából a zene szerelmesei nagyon jó évet tudhatnak maguk mögött, hiszen egész évben izgalmas koncertek vártak minket Debrecenben.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen arculata teljesen megújult Somogyi-Tóth Dániel művészeti vezetésével, egyre nagyobb térre és elismertségre tettek szert Magyarország és az egész világ zene életében. A Kodály-emlékév alkalmából például háromállomásos külföldi koncertsorozatot tartottak, egyszerre látnak el szimfonikus, oratorikus és kamarazenei koncerteket, a kis létszám ellenére.

Így zenei szempontból rendkívül izgalmasan indul a 2024-es év Debrecenben, rögtön újév napján a Kodály Kórus hagyományos, ünnepi hangversenyét hallhattuk a debreceni Református Nagytemplomban, másodikán pedig a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen Teátrumának nagyszínpadán élvezhettük a Kodály Filharmonikusok újévi gálakoncertjét.

 

Kiemelt kép: 2023-ban ünnepelték 100. születésnapjukat a Kodály Filharmonikusok (Fotó: dehir.hu)