Hisztérikusnak találta a tangót, ezért nem engedte barátnőjét sem táncórákat venni a Michael névre keresztelt mellékszereplő az Egy asszony illatában, ebből az alapszituációból bontakozott ki aztán a filmtörténet egyik leghatásosabb táncjelenete egy előkelő étteremben, ahol az Al Pacino által megformált vak katonatiszt kedves atyaisággal gardírozta a táncparketten az iménti fiatal lányt. A Baby nevű karakter felnövéstörténete megint csak egy feledhetetlen tánckoreográfiában csúcsosodott ki az 1987-es Dirty Dancingben, sőt, a Jennifer Grey és Patrick Swayze által megvalósított ottani emelés túlnőtt a produkción, és a mai látványtáncok egyik ikonikus mozzanatává lett. Antonio Banderas a Vezet a ritmus (Take the Lead) című zenés dráma egyik tangózással feldúsított pontján a táncban rejlő erotikára irányította a figyelmet, kivívva ezzel annak jogát, hogy a legemlékezetesebb filmes táncbetétek listáján a nevével fémjelzett mozi is helyet érdemeljen az erre vonatkozó összesítés nyomán. Ugyanide sorolható a Richard Gere és Jennifer Lopez főszereplésével leforgatott Hölgyválasz (Shall We Dance?), a két színész híres táncjelenetét ugyanis az ilyesmire fogékony nézők már a legelső pillanattól kezdve elkönyvelték valami nagyon szerethetőnek. Ez a produkció egyébként egy távol-keleti film remake-je, ami azért is pikáns, mert a történet arról szól, hogy a tánc felszabadító ereje miként hat különböző emberek életére, és közülük ki milyen módon találja meg önmagát a legvégére. Márpedig a japánok alapvetően is rendkívül kötelességtudóak és fegyelmezettek, így maga a cselekmény és a végkifejlet az ő szemszögükből nézve sokkal katartikusabb, mintha azt amerikai vagy éppen európai mércével vizsgálnánk meg. Persze az újra gondolt verzió az eredeti közegéből kiemelve sem veszítette el a hatását, hiszen mint tudjuk: az alapsztori Peter Chelsom rendező feldolgozásában világsikerré vált.

A színpadi adaptáció viszont éppen Magyarországon születhetett meg, ilyen formán pedig magunkénak tudhatunk egy világpremiert is mostanság. A szövegkönyvet Masayuki Suo eredeti filmje alapján Szente Vajk készítette el, és a rendezésért is ő felelt, a darabnak pedig október 7-én volt a bemutatója a Játékszínben. Richard, a karrierjét és a házasságát egyformán biztonságosnak, ám mégis reménytelenül unalmasnak érző férfi észrevesz egy szomorú tekintetű nőt, majd arra is késztetést érez, hogy beiratkozzon abba a tánciskolába, amelynek ablakában a titokzatos idegent meglátta. Azzal persze nem számol, hogy a tánctanulás milyen új dimenziókat nyit meg előtte, és miként alakul innentől fogva az eddig szürkének tartott élete. Richard Gere alakja a moziváltozatnak köszönhetően nagyon összenőtt az emberek fejében a szereppel, ezt az akaratlan képzettársítást azonban az előadás elején elsimítják a közreműködők egy jópofa, összekacsintós geggel, nem mintha a főszerepet játszó Kolovratnik Krisztiánt a nézők az első perctől nem fogadnák el.

Jelenet a Hölgyválasz című előadásból (Fotó: Juhász G. Tamás)

A darab tele van táncos elemekkel, amelyek nemcsak a cselekményben megmutatkozó próbatermi vagy táncversenyhelyszíni szituációkban érvényesülnek, hanem művészi irányokat véve egyéni érzelmeket is kifejeznek, nyomatékot adnak a figurák motivációinak, lelkiállapotuk kivetülésének. Az előadásban közreműködő profi táncosok is a mozdulatok révén jelenítenek meg a valódi foglalkozásuknak megfelelő, vagy éppen attól elértő karaktereket, és a színészek játékát a háttérből, indirektnek látszó módon segítik meg. Utasok, könyvelők bőrébe bújnak, ha kell, és oroszlánrészt vállalnak abban is, hogy átkössék az egyes jeleneteket, amelyeket a néző az okos dramaturgiai fogásoknak köszönhetően szépen egymásba úsztatottnak, logikusnak, egységesnek érzékel. Hatalmas fór ez, mivel rengeteg darab lendülete törik meg azáltal jelentősen, hogy a helyszínváltozások hosszúra nyúlnak, vagy a jelenetek közötti szereplőcserék szigorúan technikai műveletnek tűnnek.

Az a körülmény, hogy a Hölgyválaszban ekkora fókusz vetül a táncra, új kihívásokkal gazdagítja a színészeket. A Richardot alakító Kolovratnik Krisztiánnak azért léteznek mozgásszínházi tapasztalatai, szerepelt például annak idején a Vígszínházban bemutatott legendás Össztáncban is, ahol mindenki csupán a tánc nyelvén beszélt, és a mai napig játssza a Játékszínben a hasonló koncepció alapján megvalósított Nagyvárosi fényekben a Milliomos szerepét. A Hölgyválaszban való jelenlétében az a szép, hogy jól tudja hasznosítani prózai színészi kvalitásait, hiszen ezúttal egy olyan férfit alakít, akinek nagyon erősek a szóbeli megnyilvánulásai, és akinek a táncparkett egyáltalán nem a természetes közege a darab szerint. Így igazán ki tud rajzolódni a játékidő végére az a fajta jellemfejlődés, amelyet a karaktere fel tud mutatni azáltal, hogy egyre inkább megérzi a tánctevékenységek felszabadító erejét. Ugyanezért jó választás, hogy a fiatal tánctanárnőt, Juliát nem egy színésznő, hanem Molnár Andrea táncművész kelti életre, ugyanis az ő szerepe pedig nagyon jelentősen tánchangsúlyos, ráadásul neki Richard figurájához képest pont az érzelmek kimutatásában kell a sztori forgatókönyve alapján előre haladni, és az ennek érdekében bejárt utat ebben a felállásban lehet a leghitelesebben megmutatni.

Jelenet a Hölgyválasz című előadásból (Fotó: Juhász G. Tamás)

Richard gyanakvó feleségeként Lévay Viktória markánsabbá tudja tenni a játékával a karakterét, a tánciskola vezetőjét alakító Tóth Enikő pedig olyan arányérzékkel rendelkezik, ami bármilyen ráosztott szerepben aduászként működik. Betonbiztos rendezői döntés, hogy a tánciskola botcsinálta karaktereit, akik az előadásban a kétlábon járó humorforrásokat képviselik, olyan színészek játsszák, akiket alapvetően a vígjátéki szférából ismer a közönség. Csonka András ráadásul színművészként megnyert egy televíziós táncversenyt is, ezért a saját magát nehezen felvállaló, ennek okán meg az előadás nagy százalékában vicces parókában járkáló Stewart szerepe több szempontból hatalmas jutalomjáték neki. Gyakran jelenít meg olyan figurákat, mint amilyen a Hölgyválasz nagyszájú Mollyja, a szerep azonban a vártnál árnyaltabb, ennélfogva a Színművészeti Főiskolát még Marton László osztályában abszolváló Liptai Claudia színészi eszköztárának további fiókjait nyithatja ki – és tegye is meg bátran! – az előadásban. Az alapvetően magabiztos kisugárzású Barabás Kiss Zoltán most szinte saját maga inverzét hozza az introvertált Buckley bőrébe bújva, Varga Ádám viszont megint harsány karaktert tudhat a magáénak. Ő az a színész egyébként, akinek a modern (száj)hősök megformálása a legjobban áll jelenleg a korosztályában, bár más téren is szükség mutatkozott már a tudására, ugyanis klasszikus szerepek tucatjait osztották rá az Újszínházban. Szerednyey Béla rutinos komikus, mégis akad benne valami olyan ösztönös érzékenység, ami magasabb szintre emeli a könnyedebb humort képviselő alakításait, ez pedig a Hölgyválaszban sincsen másképp. Kárpáti Rebeka és Nagy Sándor kizárólag kivetítőn jelenik meg a darabban, ezért a hanglejtésével és a mimikájával dolgozhat csak. Az ötlet azonban, hogy az infokommunikációs eszközök ilyen különleges módon kapjanak helyet egy színházi projekt során, fokozza a modernitást, és azokra a filmformátumokra emlékezteti a közönséget, amelyekben a néző minden izgalmas pillanatot digitális eszközökön keresztül lát. Például a Keresésben, ahol a 16 éves lánya után a virtuális térben nyomoz egy édesapa az ottani történet cselekménye alapján.

A társastáncok világáról ritkán születik előadás, Mark St. Germain Táncórák című színművében a női főhős lesérült, és orvosai szerint többé nem táncolhat már, szomszédja pedig kapcsolatteremtési nehézségekkel küzdő autista, aki pedig ennek ellenére táncolni tanulna. A lovakat lelövik, ugye? esetében egy embert próbáló, maratoni táncverseny kerül a középpontba, ám a két említett produkció egyike sem hordozza azt a nagyon erős, musicales kisugárzást, amitől a Hölgyválasz színpadi adaptációja akkor is sikeres lehet a műfaj kedvelőinek körében, hogyha igazából nincsen benne semmilyen éneklési aktivitás. Ehhez az érzethez pedig jócskán hozzátesz a Madarász János Madár és Madarász Gergő közös munkája nyomán kibontakozó video-animált látványvilág, illetve Molnár Andrea és Túri Lajos Péter valamennyi koreográfiája, amely egytől egyig jól hozza egy sikerre ítélt keseredés vígjáték hangulatát.

Kiemelt kép: Jelenet a Hölgyválasz című előadásból (Fotó: Juhász G. Tamás)