A Balázs Béla-díjas Pálfi György (Taxidermia, Mindörökké) és a Kossuth-díjas Tarr Béla (Sátántangó, Werckmeister harmóniák) is részt vesznek az AMC Networks International saját projektjében, a Fata Morgana című sorozat fejlesztésében. Az AMC közleménye alapján a széria „a klasszikus westernfilmeket alapul véve egészen különleges műfajt igyekszik megteremteni, méghozzá a Kusturica-féle vadkelet után a kelet másik, századfordulós arcát, egy női sorson keresztül.”
A sorozat az 1882. február 23-án született Fődi Viktória igaz történetét meséli el, aki megözvegyülése után férfinak öltözött, pipázni kezdett (innen a beceneve is, a Pipás Pista) és bérgyilkosnak állt, a Szeged környékén élő asszonyok megbízásából férjeket tett el láb alól. A becslések szerint számos áldozata lehetett, de csak kettőt tudtak rábizonyítani. 1940. október 10-én, 58 évesen halt meg a börtönben.
Az AMC és az Oble Studios bábáskodik a projekt felett, a forgatókönyvet Harmi Gábor (Daymark, Fagyott május) jegyzi Ruttkay Zsófia (Mindörökké, Taxidermia) és Papp Gábor (Out, Negatív éjszakák) közreműködésével, Pálfi György rendezésében, a kreatív producer pedig Tóth Csaba (Víkend). A 24.hubeszámolója szerint a Fata Morgana bejutott a Content Budapest Series Pitch 2023 döntőjébe is, június 27-én mutatkozik majd be a zsűrinek. A produkciós csapat jelenleg partnereket gyűjt a finanszírozáshoz.
Kiemelt kép: Tarr Béla (Fotó: Filmhu)