A Harmadik Hely nevezetű szalonban korábban már bemutatkozott a Harcsa Veronika (énekes), Márkos Albert (csellista-zeneszerző), Keszég László (színművész), Benkő Róbert (bőgős) és Pándi Balázs (dobos) alkotta formáció. Akkor Kassák Lajos verseinek szentelt anyagukat adták elő, most pedig élőben először január 25-én hallhatja a közönség Tandori-Sziveri versprojektjüket. Az előadás után az alkotókkal Karafiáth Orsolya beszélget.

Tandori Dezső és a fiatalon elhunyt vajdasági költő, Sziveri János karizmatikus műveinek megzenésítéseit a kifejező kompozíciók mellett a szabadzene és a zsigeri előadásmód hatja át. Harcsa Veronika úgy nyilatkozott az előadásról, hogy a zenész létben számára az egyik legnagyobb élmény az alkotói területek sokszínűsége, amelyeket ebben az előadásban felfedezhet. A Tandori-Sziveri versprojektben társaira különösen igaz, hogy a különféle művészeti területek között átjárnak, a színházból és a képzőművészetből, a huszadik századi avantgardból és a mai szabad kifejezésmódokból egyaránt merítenek inspirációt a közös zenei alkotáshoz.

Kiemelt kép: A versprojekt csapata (Fotó: Antal Barbara)