Az Életvárók program résztvevői gondolataiból és rajzaiból egy támogató képeslapsorozat készült, melyek a ficak: design boltban érhetőek el, a Katona József Színházban. Minden képeslap vásárlása teljes egészében a Behívó és a Rákospalotai Lánynevelő Intézet színházpedagógia programját támogatja.
Az Életvárók program a Katona József Színház – Behívó színházpedagógiai kezdeményezése, amely a Rákospalotai Lánynevelő Intézet lakóit és különböző szakmákból érkező civileket hozza össze közös alkotásra. Akadnak itt szociális területen tanuló egyetemisták, drámatanárok, de még hivatásos nagymamák is. A program minden évben kiegészül a Katona társulatának tagjaival: az idei szezonban a színművészek közül Jordán Adél és Jakab Balázs csatlakozik, továbbá Török Marcell, a videótár vezetője. A résztvevők játékokon, színházi, zenei és képzőművészeti foglalkozásokon keresztül tanulhatnak egymástól, egymásról és önmagukról.
Az idei programba már összesen harminchárman csatlakoztak, ami minden eddigi év létszámát felülmúlja. A program során rendszeres találkozókat tartanak, közösen néznek előadásokat, alkotnak és a folyamat végén saját projektbemutatót tartanak az intézetben és a Sufniban. Ez az áprilisban tartandó előadás olyan jelenetekből, zenékből, szövegekből áll, amelyeket a folyamat során hoztak létre a csoport tagjai. A lányok néha a saját hétköznapjaikat veszik alapul, néha pedig egy teljesen elképzelt világot visznek a színpadra.
A képeslapok vásárlásából befolyt összeget az intézmény a program működésére és további kezdeményezések szervezésére fordítja. Többek között ebből az összegből vásárolják majd meg a projektbemutatóhoz szükséges jelmezeket és kellékeket, illetve ebből finanszírozzák a záróeseményt is, ami egy közös program keretein belül valósul majd meg. Emellett lehetőségeket keresnek az intézet anyaotthoni részlegének támogatására és az otthonból kikerülő lányok hosszú távú segítésére is.
A 10 féle képeslap a ficak: design boltban érhető el, a Katona József Színházban.
Kiemelt kép: Az Életvárók képeslapsorozat (Fotó: katonajozsefszinhaz.hu)