Ma, a Nemzeti Összetartozás Napján lesz látható Tamási Áron Vitéz lélek című színpadi drámája Farkaslakán, az író szülőfalujában a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékaként, amelyet a teátrum erre az alkalomra, a Tamási Áron-emlékévhez kapcsolódva újított fel. 

Tamási Áron darabja, a Vitéz lélek című példázat az újrakezdést ünnepli és azt mutatja meg, hogy a háborúból hét év után visszatérő, súlyos lelki sebeket hordozó katona, Balla Péter hogyan találja meg a helyét a falu közösségében. Romokon kell építkeznie: szüleit elvesztette, szerelme máshoz ment férjhez, az otthona összerogyni készül. Péter azonban makacs, nem engedi, hogy az események maguk alá temessék. Újjáépíti a házát, ahogyan az életének is új fundamentumot készít. A darab párhuzamot von a magyarság trianoni sorstragédiájával, ami után az ország sok sebből vérezve, de újjáépült, és erős nemzetként fennmaradt, nemzeti öntudata pedig erősebb, mint valaha. 

A Kiss József rendezte előadás olyan értékeket helyez előtérbe, amelyek mára a történelem lapjaira kerültek, ám a XXI. század emberét is inspirálni tudják. „Arra a kérdésre, hogy mi ennek az előadásnak a fő üzenete, ezt válaszolnám: Az igaz emberi létezés, a normális élet iránti vágy. A derű szomjúhozása. Hogy a kimondott szó és a kézfogás újra szentség legyen. Hogy „az Ég a Földdel összeboruljon”. Hogy az Új Ember születésének tanúi lehessünk” – fogalmazott a rendező. Az előadást 2021. május 3-án mutatták be, Békéscsabán kívül pedig idén tavasszal a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán is láthatta a közönség, a Jelen/Lét Fesztivál keretein belül. 

Kiemelt kép: Jelenetkép a Vitéz lélek című előadásból (Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)