Október 22-én Játszó-társak címmel új beszélgetés-sorozatot indít a Vígszínház: a Kadarkai Endre által moderált, két színművész közötti talk-showt élőben a Házi Színpadon, online pedig a a YouTube-on lehet megtekinteni.
A Vígszínház népszerű művészei egy-egy fiatal kollégájukkal beszélgetnek közös munkáikról, szövegről, zenéről, táncról, beugrásokról, bakikról, kulisszatitkokról, színpadi csodákról, a színházcsinálás vidám vagy megható, ihletett és emlékezetes pillanatairól. A beszélgetéseket közönség előtt tartják és rögzítik, a vágott, rövidebb változatot később Kadarkai Endre YouTube csatornáján tekinthetik meg az érdeklődők.
Az első beszélgetésre október 22-én szombaton 15 órakor kerül sor, amelyen a „veterán” Presser Gábor, a fiatal kolléga pedig Wunderlich József lesz. Ugyanezen nap 20 órakor pedig Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila várja az érdeklődőket. Novemberben, 19-én 17 órai kezdettel Kern András és Brasch Bence beszélget, másnap 19 órakor pedig a hölgyek kerülnek sorra: Halász Judit partnere Kovács Patrícia lesz.
Kiemelt kép: ifj. Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza a Hamlet című előadásban (Fotó: Toldy Miklós)