Első alkalommal adták át a Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház fennállásának ideje alatt: a közönség szavazatai alapján Takács Katalin vehette át az elismerést.

Először rendezték meg a Köz-Játék Színházi Fesztivált a Kőszegi Várszínház 40. jubileumához kapcsolódóan a nyári évad közepén: tíz napon át öt helyszínen zajlottak az események. A fesztivált a Szentivánéji álom nyitotta: a Kőszegi Várszínház saját produkcióját hat alkalommal játszották a nagyszínpadon. A Festetics palota udvarán kamaraszínházi darabok váltották egymást, az Európa Ház színházszakmai konferenciának adott teret a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézettel közös szervezésben, a Zwinger–Öregtoronynál a gyerekeknek alakítottak ki interaktív játszóudvart, a vár udvarán pedig kamarakoncerteket tartottak. „Mindegyik színházi előadás teltházzal ment. Nem kérdés: jövőre is szeretnénk megszervezni a Köz-Játék Színházi Fesztivált Kőszegen. Úgyhogy talán hagyomány indult el az idén. Ugyanakkor nincs vége a nyári szezonnak, augusztus 3-ig tart a Kőszegi Várszínház ünnepi nyara, amelyet a kőszegi születésű Gergye Krisztián táncművész-koreográfus különleges előadásával zárunk” – mondta el Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

A fesztivál kiemelt nagyszínpadi produkciója Shakespeare Szentivánéji álom című darabja volt Nádasdy Ádám fordításában, Deés Enikő színpadi átiratában, Hegedűs D. Géza rendezésében. A közönség pedig szavazhatott arról, ki kapja a produkció színészei közül a Kőszegi Várszínház 40. jubileuma alkalmából frissen megalapított Hollósi Frigyes-díjat, amelyet a produkció utolsó előadása után adtát át Takács Katalinnak, aki Pukk szerepét játszotta: „Fontos egy hónap volt számomra a Kőszegen töltött idő. Olyan emberekkel találkoztam, akikkel máskülönben ritkán jönnék össze. Új barátságokra találtam. Másrészt négy héten át csak a hivatásomról szólt az életem, hogyan oldom meg a karaktert, miként tudom kibányászni magamból Pukk figuráját, miként hozzuk össze ezt az előadást. Közben minden segítséget megkaptunk a Kőszegi Várszínház vezetőitől, odafigyelésükkel, bizalmukkal a legnagyobb támaszaink voltak. A kölcsönös tisztelet itt a legemberibbé emeli a kapcsolatokat. Köszönöm a kollégáimnak is” – nyilatkozta Takács Katalin a díj átvétele után.

Kiemelt kép: Takács Katalin a Hollósi Frigyes-díj átvételekor (Fotó: Unger Tamás)