Takács Katalin játszotta a Kőszegi Várszínház nyári Szetnivánéji álom című bemutatójában Pukk szerepét Hegedűs D. Géza rendezésében, alakítását tegnap este Gábor Miklós-díjjal ismerték el.
A Gábor Miklós-díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította 2000-ben, a színész születésének évfordulóját megelőző év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Átadására minden évben április 7-én, Gábor Miklós születése évfordulóján, vagy ahhoz közeli időpontban kerül sor. A díj egy bronz plakett, amelynek egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképe látható; Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás előadása címszereplőjeként ábrázolja. 2017-től a bizottság elnöke Ascher Tamás rendező, tagjai: Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus. Vass Éva 2019-es halála után az alapító jogutódja Alföldi Róbert lett.
Tegnap este Ascher Tamás a budaörsi Latinovits Színházban lepte meg a Jászai Mari-díjas színművésznőt, aki így fogalmazott a díj kapcsán: „Pukk és Kőszeg szerencsét hozott nekem. Tavaly a közönség Hollósi Frigyes-díjat szavazott meg nekem Pukkért Kőszegen. Most Gábor Miklós-díjat kaptam Pukkért. Jó érzés, hogy a tavaly nyári kőszegi örömmunka hatása idáig kitart. És üzenem Kőszegnek: igaz a hír, nyáron visszatérek. Kőszeg számomra – egy boldogság.”
A legújabb bemutatóról még csak annyit lehet tudni, hogy a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójaként valósul majd meg. A további részletekig mi mindenesetre nagy szeretettel gratulálunk a művésznőnek!
Kiemelt kép: Takács Kati (Fotó: Marton Meresz)