Kezdetét vette a XIV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál
Tegnap kezdetét vette az idei Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál, az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő mustrán a házigazda GG Tánc Eger
Tegnap kezdetét vette az idei Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál, az immár 14. alkalommal megrendezésre kerülő mustrán a házigazda GG Tánc Eger
1982 óta – az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének részeként működő Nemzetközi Táncbizottság kezdeményezésére – április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját,
Carmina Burana – Szegedi Kortárs Balett A Carmina Burana 2001 áprilisa óta meghatározó előadása a Szegedi Kortárs Balett repertoárjának, Carl
Október 20-án mutatja be a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az MVM Dome-ban az Egri csillagok című előadást,
Október 16-án 23 óra 30 perces kezdettel látható az M5 csatornán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása, a Szatmár. A Magyar
Négy nagyszabású programmal várja idén a közönséget a Szegedi Szabadtéri, a kínálatba a közkedvelt musicalen túl tánc- és különleges koprodukcióban
A hatodik napon / Rózsavölgyi Szalon / rendező: Dicső Dániel / október 26. 19:30 Szakonyi Károly 1978-ban írta meg A hatodik
Megjelent Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének Tánc-Szín-Játék című könyve, a kötet ünnepélyes
Női lélek, férfierő, szenvedély és boldogság, hit és hazaszeretet – megannyi ihlető érzelemre komponált koreográfiát az elmúlt évtizedek során a