Az Orfeumban debütál Nagy-Kálózy Eszter önálló estje
Január 29-én 20 órakor debütál Nagy-Kálózy Eszter első önálló estje, a Kossuth- és Jászai Mari díjas, érdemes és kiváló művész
Január 29-én 20 órakor debütál Nagy-Kálózy Eszter első önálló estje, a Kossuth- és Jászai Mari díjas, érdemes és kiváló művész
Múlt héten tartotta a Szegedi Nemzeti Színház idei évadának utolsó olvasópróbáját: május 19-én debütál Móricz Zsigmond Rokonok című művének színpadi
Október 26-án debütál Földes Eszter és Almási Sándor szereplésével, Vörös Róbert rendezésében a Portugál levelek a Mozsár Műhely színpadán. A
Csáth és démonai / Vígszínház – Házi színpad / szerkesztő-rendező: Vörös Róbert / szeptember 27. 19:30 A Vígszínház következő bemutatójának
„Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg,
„Ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt, Majd összetörted a tébolyok és a lázak. Szent poharát. Lásd, itt leülhetnél.
2020-ban is folytatódik a Vígszínház népszerű előadásaihoz kapcsolódó VígEgyetem-sorozat, januárban két beszélgetésre is várják az érdeklődőket. Január 15-én este a
Közel 80 évvel ezelőtt, 1940-ben mutatták be az Egyesült Államokban Charlie Chaplin első hangosfilmjét, és talán legnagyobb hatású alkotását, A