Déryné ifjasszony – filmpremier az Urániában
Szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a Déryné Program Déryné ifjasszony című előadásából készült tévéjáték premierjének. Herczeg Ferenc
Mint ahogyan korábban hírt adtunk róla, holnap veszi kezdetét a Nemzeti Filmintézet rendezésében az V. Budapesti Klasszikus Film Maraton, ahol
„Budapest, Bécs, Hollywood” mottóval rendezik meg szeptember 13. és 18. között a főváros több helyszínén a Budapesti Klasszikus Film Maratont.
Amíg az élőszereplős filmeknek valamilyen szinten fizikálisan megvalósíthatónak (leforgathatónak) kell lenniük – persze a mai, modern technológia révén már a
Minden idők egyik legnagyobb színházcsinálója, Molière születésének 400. évfordulója alkalmából a Comédie-Française öt produkciója is látható lesz márciustól az Uránia Nemzeti
A Metropolitan Opera Live in HD-sorozat 2022-es előadásaira is megnyitotta a jegyvásárlást az Uránia. A Metropolitan Opera a The Met:
Különleges programmal várja az érdeklődőket az Uránia Nemzeti Filmszínház, Harag György, az erdélyi magyar színjátszás legendás rendezőjének utolsó munkáját, a
Január 24-én, 18 órai kezdettel lesz látható az Urániában az Ian McKellen főszerelésével bemutatott Lear király. A National Theatre Live
Az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorán most már hosszú ideje láthatók a National Theater Live produkciói, így a magyar közönség olyan