Fotókiállítással, páholyavatással és előadással emlékeznek Törőcsik Marira a Nemzeti Színházban
November 16-án a Nemzeti Színház ad otthont annak a különleges fotókiállításnak, amely válogatott képeken keresztül idézi meg Törőcsik Mari ritkán
November 16-án a Nemzeti Színház ad otthont annak a különleges fotókiállításnak, amely válogatott képeken keresztül idézi meg Törőcsik Mari ritkán
Év elején harangozta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház, hogy az évad végével leköszönő igazgató, a Jászai Mari-díjas Szikora János pályafutásának
Megalapításának 40. évfordulóját ünnepli idén a Katona József Színház. Ebből az alkalomból előveszik néhány régi, emblematikus előadásukat, majd a megtekintés
Törőcsik Mari 1958 és 1979, majd 2002 és 2021 között, az akkor bekövetkezett haláláig volt a Nemzeti Színház művésze: a
Miközben a Netflix, az HBO Max, az Amazon Prime, a Disney+ és az Apple TV+ platformok tartalmai állandóan fókuszban vannak,
Egy évvel ezelőtt, életének 86. évében hunyt el Törőcsik Mari. A legtöbbet díjazott - a Nemzet Színésze és a Nemzet
A háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze címmel kitüntett, érdemes és
Tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom címmel nyílik kiállítás Törőcsik Mari a Nemzeti Színházban töltött évtizedeinek emlékére november 22-én a
Az elmúlt egy év nagy nélkülözésben telt a kultúraszeretők számára, az Ördögkatlan Fesztivál szervezői most viszont végre örömhírrel szolgálhatnak: tavaly