„Mindenkire máshogy hatnak a gyakorlatok” – Interjú Csapó Attilával és Tóth Andrással
Nyáron sem állt le az alkotói munka a TIM Stúdióban, ahol szeptembertől új csoportok is indulnak. A Stúdió tanárai közül
Nyáron sem állt le az alkotói munka a TIM Stúdióban, ahol szeptembertől új csoportok is indulnak. A Stúdió tanárai közül
A több mint tíz éve működő TIM Stúdió újabb mozgalmas évadot maga mögött hagyva idén nyáron is várja az érdeklődőket,
December 22-én éjfélkor különleges színházi eseményre várja az érdeklődőket a Józsefvárosban működő TIM Stúdió. Az alkotóközösség állófogadással egybekötött karácsonyi gálaelőadást
Nem szeret magára tanárként tekinteni, mégis egyike azoknak, akik a TIM Stúdióban egy-egy csoporttal a fejlődés közös útját járják. Csapó
A Puskin utcai székhelyű, alapvetően színjátszással foglalkozó, de az utóbbi időben más művészeti ágak előtt is kaput nyitó alkotóközösség, a
Május első felében, 5. és 19. között kerül megrendezésre Budapesten a Hagyománysértő Színházi Események Fesztiválja. A szervezők a rendezvény kabalájának
Az idén tízéves TIM Stúdió idén januártól nem csupán a színművészet területén való szintlépést tűzte ki célul, közösségépítő tevékenységük újabb
Januárban munkabemutatóként látható a Kékmadarak című kísérleti előadás Maurice Maeterlinck A kék madár című műve alapján. Fodor Orsolya meghívott rendezőként
Milyen kreatív folyamatokat indíthat el egy álom és egy országgyűlési választás? Hogyan tud megküzdeni egy különleges előadás színpadra állításával egy
A szakmai szintlépés előtt álló TIM Stúdió közzétette évadtervét és megnyitotta jelentkezési időszakát a 2022/23-as évadra, amely szeptember 12-én veszi