„Nem a korral, az idő múlásával nehéz megbékélni” – sztárstaféta Trokán Annával
Az egyik legismertebb színész család tagja, aki bár színházban is próbál és forgat is, most leginkább édesanya. Új hobbija is
Az egyik legismertebb színész család tagja, aki bár színházban is próbál és forgat is, most leginkább édesanya. Új hobbija is
Sokan már nem is biztos, hogy emlékeznek, de a második Megasztár széria tette ismertté. Az, hogy azóta is folyamatosan színpadon
Tíz évesen, első színházi élménye után döntötte el, hogy színész lesz, de a sikertelen felvételi után sem esett kétségbe, elvégezte
Rendesen feladta nekem a leckét Kocsák Tibor, amikor Peller Annától kérdezett. Az Operettszínház művésze éppen a Monte Cristo grófjára készült,
Gyerekként gyakran játszott a zongora alatt, majd mikor már fel is érte, egy életre elkötelezte magát a hangszer és a
Annak ellenére, hogy már gyerekként népdalversenyeken indult, sokáig jogásznak készült. Egy nem-várt casting azonban mindent megváltoztatott, és a musical világa
Tizenhárom évesen már a színpadon állt, és nem rettentette el a pályától, amikor elsőre nem vették fel a Színművészetire. A következő felvételiig
Végzősként a Nemzeti Színházban kezdte a pályáját, ahonnan Zalaegerszegre került, és azóta is szinte csak a vidéki társulatokat erősíti. Hűséges
Nem volt egyszerű összehoznunk a személyes találkozót, de megérte türelmesnek lenni: a fiatal zeneszerző olyan lelkesedéssel mesél a munkájáról, hogy
A Millenárisra beszéljük meg a találkozót, nem konkretizálva a pontos helyet, de stílszerűen a Nemzeti Táncszínházzal szemben vár. Saját bevallása