Színházi világnap – Jon Fosse üzenete
A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként a Színházi Világnapot minden év március 27-én ünnepeljük, elsősorban azzal a céllal, hogy a

A mai nap nem csak azért fontos a Deszkavízió szerkesztősége számára, mert március 27-én a világon mindenhol a színházat ünneplik,
Újra elérhető a Katona József Színház Gifszínháza, amely 2014-ben március 27-én, a Színházi Világnapon debütált. Ennek keretében az akkori társulat
Andi Egy színházi portál alapító-főszerkesztőjeként talán nem túlzás azt állítani, hogy számomra a Színházi Világnap az év legjobban várt ünnepe.
Jani Azzal bizonyára senkinek nem mondok újat, hogy az életünk az elmúlt (most már több mint) egy évben fenekestől felfordult.
A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként a Színházi Világnapot minden év március 27-én ünnepeljük, elsősorban azzal a céllal, hogy a
Minden évben március 27. a Színházi Világnap ünnepe, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben
A Színházi Világnapot 1962 óta ünneplik március 27-én azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet – és tágabb