Megkezdődött A király halódik próbafolyamata a Nemzeti Színházban
Megtartották A király halódik című előadás olvasópróbáját, így kezdetét vette a próbafolyamat a Nemzeti Színházban. Az előadás december 12-én premierezik,
Megtartották A király halódik című előadás olvasópróbáját, így kezdetét vette a próbafolyamat a Nemzeti Színházban. Az előadás december 12-én premierezik,
Június 4-én mutatják be Stork Natasa, Szamosi Zsófia és Szilágyi Ágota szereplésével a 6SZÍN-ben Petőfi Sándor Az apostol című művét.
A Találkozások Tehetségprogram nyertes előadását, a GRANE című produkciót augusztus 26-án mutatták be Blaskó Borbála rendezésében. A színdarab a drámairodalom
A budai Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 9. szám alatt, vagyis a T9-ben júliustól szeptemberig jobbnál jobb programokkal várják a kikapcsolódni vágyókat.