Shakespeare már megint és még mindig szerelmes
2023. október 6-án mutatja be idei évadának első előadását a Szegedi Nemzeti Színház: jövőhét pénteken megtartják Normann-Stoppard-Hall Szerelmes Shakespeare című romantikus
2023. október 6-án mutatja be idei évadának első előadását a Szegedi Nemzeti Színház: jövőhét pénteken megtartják Normann-Stoppard-Hall Szerelmes Shakespeare című romantikus
Az évad eredeti terveinek megfelelően, december 19-én volt a premierje Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékának a Győri Nemzeti Színházban. A
Szétesik körülöttünk a világ és egyre mélyebbre nyom le minket a pandémia? Pattanásig feszülő idegekkel liftezünk a karantén és a
Habár a jelen helyzetben nélkülöznünk kell a színházakat, kedvenc társulataink már készülnek a jövő évadra: elérkezett az évnek az az
A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet az élet minden területén felborította a jól megszokott ritmusunkat. Folyamatosan írunk az online elérhető színházi
Tegnap a Művész Kávéházban tartott sajtóreggelin Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója és Harangozó Gyula, művészeti igazgató kötetlen beszélgetés
A Madách Színház idén nyáron is országjárásra indul: több városban is fellépnek előadásaikkal. A vendégjátékok sorát a Páratlan páros nyitja,