Göncz Árpád drámáját mutatja be a Csokonai és a Terminál Workhouse
1922. február 10-én született Budapesten. 1944-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán. A tanulás mellett 1939 és 1944
1922. február 10-én született Budapesten. 1944-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán. A tanulás mellett 1939 és 1944
Karácsony közeledtével mindenki igyekszik jót tenni, lépten-nyomon jótékonysági akciókba botlunk, mindenki törekszik arra, hogy azokra is gondoljon, akiknek kevesebb jut
Advent első vasárnapján, november 28-án reggel 8 órától ismét megrendezik Székesfehérváron az Újszövetség Maratont, immár kilencedik alkalommal. A négy evangéliumból
Három esetben fogynak el a jegyek egyetlen nap leforgása alatt vidéki teátrumokban. Kicsi a színházterem, illetve jó, vagy jól reklámozott
Idén is megrendezésre kerül a VIDOR Fesztivál, ahol számos nagy sikerrel játszott előadás lesz látható. A legnagyobb nevettetők seregszemléjét augusztus