site-logo

Menü

Hírek

Szabó Magda Napok Gyulán

A Gyulai Várszínház a magyar klasszikusok életművét középpontba állító sorozatával Székely János, Weöres Sándor és Márai Sándor után idén Szabó

Hírek

Kihirdette 2021/22-es évadát a Békéscsabai Jókai Színház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett

Interjúk

„Remélem, hogy Gyula idén is a kulturális turizmus fellegvára lesz” – interjú dr. Elek Tiborral

Közel két hónapon keresztül, olyan összművészeti programsorozatot kínál a Gyulai Várszínház idén is, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségnek

Hírek

Kihirdette 2021/22-es évadát a debreceni Csokonai Színház

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett

Hírek

Több színművészről is közterületet neveznek el Budapesten

Budapest II. kerülete négy névtelen közterület elnevezéséhez kért javaslatokat még február végén, a felhívásra pedig több mint ezer ajánlás érkezett

Hírek

Mától elérhető a Vörösmarty Play

A székesfehérvári Vörösmarty Színház sem hagyja színházi élmények nélkül közönségét: a mai nappal elindítja Vörösmarty Play elnevezésű szolgáltatását, melyen keresztül

Hírek

Rádiójátékban kel életre Szabó Magda története

Idén karácsonykor rádiójátékkal kedveskedik a Vörösmarty Színház közönségének, melyben Szabó Magda Régimódi történet című regényét elevenítik meg. A Kossuth-díjas magyar

Hírek

Kiderült, hogy mit olvasnak a magyarok

Idén karácsonykor a Libri a könyvek közösségalkotó erejét bemutatva elkészítette Magyarország Könyvtérképét, ahová az olvasók november közepétől tölthették fel azokat

Hírek

Kihirdette 2020/21-es évadát a Nemzeti Színház

Habár a jelen helyzetben nélkülöznünk kell a színházakat, kedvenc társulataink már készülnek a jövő évadra: elérkezett az évnek az az

Hírek

Szabó Magda művének adaptációja lesz látható az M5 csatornán a Debreceni Csokonai Színház előadásában

Május 5-én, kedd este 20:30-tól Szabó Magda: Az ajtó című regényének adaptációját közvetíti az M5 csatorna a Debreceni Csokonai Színház