Öt tematikus művészeti tábor a Margitszigeten
2024 nyarán öt tematikus művészeti tábort szervez a Szabad Tér Színház a Margitszigeti Kristály Színtérben kicsiknek és nagyoknak, korosztályos bontásban,
2024 nyarán öt tematikus művészeti tábort szervez a Szabad Tér Színház a Margitszigeti Kristály Színtérben kicsiknek és nagyoknak, korosztályos bontásban,
Április 17. és 30. között otthonról is élvezhetjük a Monte-Carlo Balett káprázatos Rómeó és Júliáját a Szabad Tér Színház honlapján.
A Szabad Tér Színház (Városmajori Szabadtéri Színpad, Margitszigeti Szabadtéri Színpad) idei működésében még nagyobb hangsúlyt kap majd a kőszínházi szezont
Három-három pályázat érkezett a Vígszínház és a Szabad Tér Színház igazgatói posztjára a tegnapi határidő lejárta előtt: az ország legnagyobb
2020-ban a Coopera és partnerei a Bánk bán című opera színpadra állítására vállalkoznak. Az előadás, amely egyben tisztelgés a nemzeti
Az elmúlt két évadban lejárt a mandátuma számos színházigazgatónak és olyan teátrumok vezetésére írtak ki pályázatot mint például a Nemzeti
A tavalyi nagysikerű bemutatót követően idén két alkalommal ismét látható lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Ivan Menchell, Don Black és
Hétfő délután, a Margitszigeten tartották a Budapesti Nyári Fesztivál sajtótájékoztatóját, ahol Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői
Június 14. és július 2. között kerül sor idén nyáron a Városmajori Színházi Szemlére. Buda legnagyobb szabadtéri játszóhelyén 2019-ben is
A kőszínházi évadok között kerül megrendezésre idén is a főváros nagyszabású kulturális programsorozata, a Budapesti Nyári Fesztivál. Nyáron át az